Munkánkról

2018.03.01.
Meseelőadás
Idén januárban indult be a Magyar Iskola Hamburgban. Az iskoláról készült felvételeket dolgozták fel Deli Csanád KCSP-os társam instrukciói nyomán az általa vezetett Médiasuli előadásán. Ezt követte csángó újévi köszöntőm, a „Hejgetés”. Majd...
2018.02.27.
Február első hétvégéjén, pénteken és szombaton tartotta a már hagyományosnak mondható disznótoros magyar bálját a Hannoveri Magyar Egyesület. Az eseményre a Hannover mellett lévő Harsum településen került sor a egy magyar házaspár vendéglőjében, a...
2018.02.26.
A vonók csodája!
Tovább élnek a KCSP-s kapcsolatok. Király Szilvia vonósbandájának körútját Darabos Eszter volt hageni ösztöndíjas szervezte Hagenben, Kölnben és Nürnbergben. Így lehettünk részesei egy jó hangulatú gyermek és felnőtt táncháznak 2018 január 28-án.
2018.02.25.
kórus
A Kodály-emlékév adott inspirációt, hogy Kodály-estet szervezzünk Berlinben.
2018.02.23.
Olykor a feladatokhoz az internetet is segítségül hívjuk
Idén a walesi magyar gyerekek is részt vesznek a magyargyerek.com levelező versenyben, mely immár 2012 óta egyre több külföldön élő magyar vagy magyar kötődésű -gyermeket mozgat meg azzal a céllal, hogy elmélyítsék a Magyarországgal kapcsolatos...
2018.02.22.
Érdekel a videóvágás? Kíváncsi vagy, hogyan készíts kisfilmet, tudósítást? Február 17-én ezekre a kérdésekre kerestük a választ a hamburgi Médiasuliban.
2018.02.22.
farsang
2018 februárja miről is szólt volna a Los Angeles-i magyar diaszpórában, mint a farsangról. Természetesen a magyar hagyományokat követve valósítottuk meg a farsangot, mind a Reményik Sándor Keresztyén Magyar Iskolában, mind a 8. sz. Juliánusz Barát...
2018.02.19.
Ifjúsági találkozó Chester
Régi álmunk vált valóra, amikor sikerült megrendezni a Chester és környékén élő magyar fiatalok számára ezt az ifjúsági találkozót
2018.02.15.
Farsangi mulatságot tartottak a New York-i Magyar Iskolában.
2018.02.14.
2018 januárjában ismét hatalmas sikert aratott a Stuttgarti Magyar Bál.

Oldalak