Munkánkról

2018.12.09.
December elsején tartották a már hagyományosnak mondható táncházat a Pannonia Genfi Magyar Néptáncegyüttes szervezésében. Hiteles források szerint, még soha nem vettek részt ilyen sokan az itteni magyar táncházon; az biztos, hogy több mint száz...
2018.12.05.
Az első gyertya meggyújtása a koszorún
New Jersey-ben, a Kőrösi Csoma Sándor Magyar Iskolában már áhítattal várják a karácsonyt a csuhéangyalkák, a matyó madárkák, a színes fenyőtobozok és egyéb karácsonyfadíszek. Na meg persze az őket készítő gyerekek is.
2018.12.03.
Ajándékosztás után
Alig egy hónapja jártak Corkban a Külföldi Magyar Cserkészszövetség képviselői, Fángli Márta és társai olyan szellemiséget hagytak maguk után, ami az idei Mikulás-ünnepséget alapjaiban változtatta meg. A cél az volt októberben, hogy mielőbb...
2018.12.03.
drezda_06.jpg
A berlini cserkészcsapat Drezdában népszerűsítette az ifjúsági szervezetet.
2018.11.29.
Jó étvágyat!
A magyar konyhaművészet a kultúránk egyik legkiemelkedőbb eleme, így nagyon fontosnak tartottam, hogy az Uruguayi Magyar Otthon is élvezhesse az őseink kreativitásából, és a jó természeti adottságainkból származó különleges magyaros fogásokat.
2018.11.29.
Őszi csapathétvége
Múlt hétvégén tartotta hagyományos ősz végi csapathétvégéjét a stuttgart-i 81. számú Dobó István cserkészcsapat, kiegészülve az Ulmból érkező rajjal. A cserkészeket lelkes szülők hozták a Baden-Württemberg-i Lenningen mellé az esemény helyszínéül...
2018.11.29.
közös készülődés
Hannoverben idén, december első felében, 8-án kerül sor a Mindenki Karácsonyára. Minthogy ebben az Ovi-Suli is aktív szerepet vállal, már javában folynak az előkészületek.
2018.11.27.
A Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek köszönhetően elsőként tarthattunk iskolatábort Washington államban. November 21. és november 25. között, a Hálaadás hetében 17 gyermeket vittünk 11 felnőtt segítő kíséretében az Észak-Washington-i The Lodge at...
2018.11.27.
Kurzus
November 23-án egy egynapos kurzuson vehettek részt az érdeklődők.
2018.11.27.
Kunsági est a Délibábbal
November 24-én este Kremsben lépett fel a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület. A műsor témája Bács-Kiskun megye volt. A Délibáb Kultúregyesület - magyarországi vendégeivel együtt - színes, sokrétű programot állított össze izgalmas történetekkel,...

Oldalak