Szent István intelmei Melbourne-ben – közösségi megemlékezés augusztus 20-án

Ausztráliában, így Victoria államban is fontos hagyományként él augusztus 20. megünneplése. Melbourne-ben idén is sokan gyűltek össze a Magyar Központban, ahol több helyi magyar szervezet együttműködésével és részvételével emlékeztünk Szent István királyra és az államalapításra.

A házigazdai köszöntőben is hangsúlyosan megjelent a közösségi összetartozás gondolata: „Csodálatos látni, hogy ilyen sokan eljöttek ma, hogy megünnepeljük ezt a rendkívül jelentős napot: Szent István napját. Azt a napot, amely egységünket, történelmünket és Isten iránti hűségünket jelképezi.” Arra is rámutattak, hogy „rendkívül fontos, hogy összetartsunk, és biztosítsuk, hogy ezeket a fontos ünnepségeket a jövőben is méltó módon megünnepeljük.” Az új kenyér megáldására is sor került.

Az idei megemlékezésnek külön keretet adott, hogy a műsor egészét Szent István fiához, Imre herceghez intézett Intelmei fogták össze. A közel ezeréves útmutatások közül négy gondolat került a középpontba: a hit és a jó cselekedetek kapcsolata, a közösség és az együttműködés ereje, az elődök példájának követése, valamint az egymás iránti tisztelet és gondoskodás. Ezek nem önálló idézetekként jelentek meg, hanem az egyes műsorszámokhoz kapcsolódva adtak keretet a fellépéseknek.

A Magyar Központ Iskolájának tanulói aratási versekkel idézték meg az új kenyérhez kapcsolódó hagyományt, a Fonó Néptáncegyüttes fellépése pedig azt mutatta meg, hogyan marad élő egy hagyomány akkor, ha azt közösen őrizzük és továbbadjuk. A Regnum Magyar Iskola tanulói az István, a király részletével elevenítették meg Szent István történetét, a Magyar Kultúr Kör énekesei és táncosai pedig több műsorszámmal járultak hozzá az ünnepi programhoz.

A közönséget is szerettük volna bevonni a megemlékezésbe. Egy rövid pillanatra arra kértük a jelenlévőket, gondoljanak arra az emberre, akitől a legtöbbet kapták saját magyarságukból, majd arra, hogy ebből az örökségből mit szeretnének továbbadni a következő nemzedéknek. Talán ez foglalta össze a legjobban az egész műsor üzenetét is: amit elődeinktől kaptunk, az csak akkor marad élő, ha mi is továbbadjuk.

A magyarul kevésbé vagy egyáltalán nem beszélő vendégek számára angol nyelvű ismertető készült augusztus 20. történelmi hátteréről és az Intelmek műsorban megjelenő gondolatairól, a narráció egy része pedig angolul is elhangzott. Fontosnak tartottuk, hogy az ünnep a vegyes családok és az angolul beszélő vendégek számára is követhető és befogadható legyen.

A megemlékezést a Himnusz közös eléneklése zárta, majd az augusztus 20-i hagyományhoz kapcsolódva megszegtük az új kenyeret is, amelyből mindenki kaphatott egy szeletet.

Jó volt ismét együtt lenni, énekkel, tánccal, versekkel és közös emlékezéssel ünnepelni. Szent István öröksége így Melbourne-ben sem csupán történelmi emlék, hanem valami, amit közösségként ma is őrzünk, megélünk és továbbadunk.