Misionesi szépségek és palacsinták: hortobágyi, Gundel és sütőporos

A Misiones tartományban található Jardín América az 1946-os alapítása óta regionális jelentőségű településsé nőtte ki magát. Lakossága (csakúgy, mint a tartományé) sokféle származású és kulturális hátterű emberből áll. E gazdag örökség előtt tiszteleg a Fiesta Provincial de Colectividades „Las Raíces”, vagyis a Nemzetiségek Tartományi Fesztiválja – Gyökerek, amelyet idén már 34. alkalommal rendeztek meg. A négynapos esemény október 8. és 11. között várta az érdeklődőket.

A fesztiválon kilenc nemzetiségi közösség: brazil, magyar, német, paraguayi, lengyel, ukrán, japán, szír-libanoni és olasz képviseltette magát, emellett pedig Argentína mint az új haza is jelen volt.

A rendezvény egyik kiemelt eseménye a szépségkirálynő-választás, amely azonban jóval több egy hagyományos szépségversenynél. A kilenc közösséget kilenc királynő képviseli, akik minden évben versenybe szállnak a címért. Argentína szintén küld egy képviselőt, ő azonban tiszteletbeli, formális szerepet tölt be: nem vesz részt a versenyben, inkább a rendezvény házigazdájaként jelenik meg.

A győztes megítélésében a zsűri döntésében nem pusztán a külső megjelenés számít. A jelölteket több szempont alapján értékelik, a végső eredményt pedig az összesített pontszám határozza meg. A pontok jelentős része egy kulturális ismereteket felmérő megmérettetésből származik, így a győzelem egyik legfontosabb záloga, hogy a királynők mennyire ismerik és tudják hitelesen képviselni saját közösségük hagyományait.

A magyar közösség színeiben idén Melanie Aldana Morinigo Adoryan lépett színpadra, aki anyai ágon negyedik generációs magyar leszármazott. A királynők a fesztivál különböző napjain más-más nemzeti vagy nemzetiségi ihletésű öltözékben mutatkoztak be. Melanie szombati viselete különösen látványos volt: Sissi magyar koronázási ruhájának másolatát viselte, amellyel a Traje Típico Campesino, vagyis a hagyományos népviselet kategóriájának különdíját is elnyerte.

Nemzetek egy fedél alatt

A fesztivál helyszíne önmagában is érdekes, hiszen nem egy hagyományos rendezvényhelyszínről van szó. Egy sportcsarnok és a mellette álló hatalmas, fedett raktárépület ad otthont az eseménynek. Az előbbiben vannak a tánccsoportok és a királynők fellépései, utóbbi raktárcsarnokot pedig a nemzetiségek szerint osztották fel: minden részt vevő közösség saját kis helyiséget, afféle közösségi otthont kapott egy fedett külső térrel egybekötve. (Az arab közösség különleges megoldást választott: ők egy sátorban alakították ki a saját területüket.)

Ezekben a kis helyiségekben (vagy nevezzük inkább közösségi lakásoknak) működnek a konyhák, előttük pedig, a raktárcsarnok fedett területe alatt, minden közösség saját, jellegzetes étterme. A látogatók itt kóstolhatják meg az adott nemzet hagyományos fogásait. A fesztivál így nem csupán kulturális bemutató, hanem gasztronómiai élmény is.

A magyar közösségi ház idén különösen szép külsővel várta az érdeklődőket: ugyanis az épület nemrég felújításon esett át, a bejáratot pedig egy újonnan felállított székelykapu díszíti.

Magyar ízek az argentin fesztiválon

A rendezvény egyik legnagyobb vonzereje kétségtelenül a nemzetiségi konyhák kínálata. A magyar csapat főszakácsa Nimeth Noélia volt, aki maga is a corpusi magyar kolónia leszármazottja. Az étlapon többek között kókuszgolyó, kozáksapka, hortobágyi palacsinta, Gundel-palacsinta, rántott csirke, lecsó és fasírt is szerepelt.

Magyarországi magyarként a fesztiválon egyfajta nem hivatalos feladatom is akadt: az otthoni ízekkel összehasonlítva véleményezni a fogásokat.

A Gundel-palacsintánál például hiányoltam a porcukrot, ezért kértem is belőle egy kis pluszt. A konyhából készségesen szereztek is egy zacskó fehér port, amellyel aztán bőségesen megszórtam a desszertet. Furcsamód az íze ettől nem lett édesebb, sőt, kifejezetten furcsa mellékízt kapott. Aztán jött a felismerés és vele együtt a nevetés: a porcukor helyett véletlenül sütőport szórtam a palacsintára. Nem is keveset. Szerencsére a konyha hamar megkegyelmezett, és kaptam egy újabb adagot (ezúttal tényleg porcukorral ellátva), amely már jóval közelebb állt az otthon megszokott ízekhez.

Argentínában nem minden olyan alapanyag érhető el, amely a hagyományos magyar ételek elkészítéséhez szükséges. Ha pedig kapható is, gyakran más az íze vagy az állaga, ezért nem támasztottam különösebben nagy elvárásokat a gasztronómiai kínálattal szemben. Noélia és a magyar csapat azonban kellemes meglepetést okozott!

A kedvencem a hortobágyi palacsinta volt, ami kifejezetten az otthoni színvonalat hozta, őszinte meglepetésemre. Az általam végigkóstolt fogások közül egyértelműen ez jelentette a helyi gasztronómiai kínálat csúcspontját, habár a fasírt és a rántott csirke is remek volt.

Magyarország, két pálmafa között

A rendezvényen ismét átéltem ezt a furcsán pozitív abszurditást. Milyen képtelenül különös dolog magyar fogásokat enni a szubtrópusi klímán, két pálmafa alatt, miközben sárközi táncokat járnak egy olyan közösség tagjai, akik néhány évvel ezelőtt még csak homályosan tudtak valamit arról, hogy magyarok. Eközben pedig a színpadon egy Sissi ruháját viselő lány képviseli az egyesületet, Oláh Ibolya Magyarország című dalára.

Abszurd – de persze abszolút jó értelemben. Nagyon lelkesek és ügyesek!