Online levelező verseny magyar gyerekeknek

„Egy játékban egyesítjük a világ magyar gyerekeit.”

/ Rozsnyói-Zsolczer Csilla /
rozsnyoi.zsolczer.csilla képe
Idén a walesi magyar gyerekek is részt vesznek a magyargyerek.com levelező versenyben, mely immár 2012 óta egyre több külföldön élő magyar vagy magyar kötődésű -gyermeket mozgat meg azzal a céllal, hogy elmélyítsék a Magyarországgal kapcsolatos ismereteiket a történelem, az irodalom, a művészetek és kultúra területén.
Üdvözlőlapokat készítünkGyakran énekeket tanulunk közbenKreatívkodunkOlykor a feladatokhoz az internetet is segítségül hívjuk

Az erre a tanévre meghirdetett verseny 2017 októberében indult, és az idei év áprilisában zárul, melyre a világ bármely országából fogadtak el csoportos és egyéni jelentkezéseket. A levelező verseny négy fordulós, a fordulók feladatsorait online küldik ki a résztvevőknek, melynek megoldására fordulónként 5-6 hét áll rendelkezésükre. A visszaküldött, kitöltött feladatlapok kiértékelését néhány héten belül elküldik a versenyzőknek minden forduló után, a legszebb munkákat pedig a honlapon is láthatóvá teszik. A versenyben résztvevő gyerekek négy korosztályban mérhetik össze tudásukat. A legkisebbek, az 5-6 évesek a Babóca csoportba, a 7-8 évesek a Bóbita csoportba, a 9-10 évesek a Kincsem csoportba, a legnagyobbak- 11-13 éves korosztály- pedig az Égig érő fa csoportba adhatják be jelentkezésüket.

Walesben a hétvégi magyar iskola diákjai három csoportban képviseltetik magukat. Newportban a Babóca és Bóbita csoport feladatait csináljuk meg hétről-hétre, Cardiffban pedig a Bóbita és Kincsem csoport feladatsorával haladunk. Az iskolások mindig nagy örömmel, lelkiismeretesen, a legjobb tudásuk szerint oldják meg a soron következő feladatot, mely mindig aktuálisan kapcsolódik az adott évszakhoz, ünnepkörhöz. Egy forduló mindig sok érdekes és változatos magyar vonatkozású feladatot rejt magában. A szervezők igyekeznek a gyerekeknek minél sokrétűbb feladatlapot összeállítani, így többek között karácsonyi dalokat tanultunk, magyar ételeket és karácsonyi üdvözlőlapokat készítettünk, verset szavaltunk, valamint néphagyománnyal és Magyarország híres épületeivel ismerkedtünk meg. Jelenleg, a harmadik forduló feladatsoránál tartunk, melyben a farsang témakörével foglalkozunk. A nagyobb gyerekekkel a maszkos alakoskodásról, a mohácsi busójárásról tanultunk, a kisebbekkel Gryllus Vilmos: Maszkabál gyermekdalait énekeltük. Ez utóbbiért különösképpen lelkesedtek a gyerekek, mivel február 3-án személyesen is részt vehettek Gryllus Vilmos birminghami koncertjén. Kolárszki Andrea KCSP ösztöndíjas meghívására látogattunk el a farsangi Maszkabál gyermekkoncertre. Ezt a nagyszerű eseményt a Birminghami Magyar Tanoda rendezte meg. A walesi gyerekeknek hatalmas élményt nyújtott az élő zenés előadás, az azt követő jelmezes felvonulás, valamint az esti tinidiszkó. A magyargyerek.com levelező verseny feladatainak megoldásakor örömmel idézték fel a gyerekek birminghami élményeiket.

A színvonalas levelező verseny feladatsorai a hétvégi magyar iskola oktatóinak hatalmas segítséget nyújtanak, és egyben színesítik is a foglalkozásokat. Eddig minden megoldott feladatsorra a legmagasabb pontszámot kaptuk, és igyekszünk, hogy ez a jövőben is így legyen. Izgatottan várjuk a következő feladatsor kihívásait.

 

forrás: magyargyerek.com