Megérkeztem Seattle-be!

/ Ciceri Attila /
ciceri.attila képe
Szeptember elsején indultam útnak Budapestről Seattle-be. Indulás előtti éjszaka izgatottan pakoltam a bőröndöt, és olykor rápillantottam az e-mailjeimre. Nem sokkal - magyar idő szerint - éjfél előtt kaptam a mentoromtól a levelet, hogy ha nincs ellenemre, akkor a megérkezésemet követően egyből az 1. sz. Washingtoni Cserkésztáborba megyünk. Kétségeim támadtak, hiszen ez előtt sosem voltam cserkész, illetve cserkésztáborban sem jártam, de jó „KCSP-shez” híven vállaltam az újdonságot és a táborban való részvételt.
táncKiállításTáncÉnek

Helyi idő szerint elsején, 14 óra körül érkeztem meg Seattle-be, és másodikán délben már úton is voltunk Tacoma felé. Sajnos az időjárás nem volt kedvező a sátorozáshoz, de a jó cserkészeken ez sem fogott ki. Esőben, zseblámpákkal, de nagy lelkesedéssel állítottuk fel a tábort. Reggel nem volt olyan kellemes az ébredés, mert sajnos jó néhány sátor beázott, így amíg tartott a reggeli torna és tánc, néhány önkéntes szülő kimerte a sátrakból a vizet. Jó hangulatban, színes programokkal telt a tábor. Számomra nagyon hasznos volt, és elhatároztam, hogy a 9 hónap alatt a táncoktatás mellett a cserkészet munkáját is szeretném támogatni, segíteni. Az első hét ismerkedéssel és megbeszélésekkel telt. A helyi magyar néptánccsoportnak, a Kisbetyároknak 10-én volt az első próbájuk, amin már én is részt vettem. Körülbelül 30 éve alakult a csoport, és azóta is Sue Isely vezeti. Két teremben folyik egyszerre a próba, az egyikben a felnőttek, a másikban a gyerekek próbálnak. Sue-val úgy egyeztünk meg, hogy minden korosztály munkáját tudjam segíteni, 1-1 órát foglalkozom mind a két csoporttal. Az idei első próba nagyon jó hangulatban telt, örültem, hogy már is betudtam csatlakozni a munkába.

Szeptember 11-én egy Hungarikum kiállításnak a megnyitóján vettem részt. A kiállítást a Kisbetyárok műsorával kezdték. Jó magam is aktívan részt vettem a műsorban, két kamara számot táncoltam a helyi táncosokkal. A kiállítás során sok seattle-i magyarral volt szerencsém megismerkedni. Mindenki nagyon kedves volt, és szívélyesen fogadtak. Lassan kezd kialakulni, hogy a néptánc oktatás és a Ti Ti Tábor szervezése mellett még miben tudom segíteni a Szövetség munkáját.

Tervekkel és energiával teli állok neki a 9 hónapon át tartó kiküldetésemnek.