A megtanult, elsajátított magyar kincseket szeretném továbbadni a fiatalabb generációknak.
Tanulmányaimat Szegeden, a Gábor Dénes Gimnáziumban és a Szegedi Tudomány Egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán végeztem.
2000-ben kezdtem a Szeged Táncegyüttesben táncolni, ahol megismerkedtem a magyar néptánc, a magyar kultúra és népzene alapjaival. 2004 óta az együttes zenekarában hegedülök. Több rendezvényen és fesztiválon kísértem a Táncegyüttes gyerek és felnőtt csoportját, de rendszeresen járok táncházakba és erdélyi, nemzetközi néptánc táborba is. Jelenleg több helyen tanítok gyerekeknek és felnőtteknek néptáncot. 4 éve segítem a nagyszalontai Toldi Néptánccsoport munkáját, 5 éve pedig a Szeged Táncegyüttes önkénteseként oktatom a táncosokat.
A néptánc igen meghatározó szerepet tölt be az életemben, és a pedagógiai feladatokat is szeretem, így jutottam arra a döntésre, hogy a megtanult, elsajátított magyar kincseket szeretném továbbadni a fiatalabb generációknak.
Mivel Szerbiában, a Vajdaság területéhez tartozó Újvidéken születettem, ezért tapasztalatból tudom, hogy milyen külhoni magyarságban élni. Ez ösztönöz arra, hogy a határainkon túl élő magyarság munkáját segítsem. 2015 szeptemberétől a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként 9 hónapon át a dévai Szent Ferenc Alapítványnál tanítottam a gyerekeket.
A külhoni intézmények munkáját szeretném támogatni a naptári jeles napokhoz kapcsolódó programok szervezésével, lebonyolításával. A néptánc gyakorlati oktatása mellett megfelelő ismereteim vannak a folklór elméleti tanításához is. Fontosnak tartom anyanyelvünk és kultúránk ápolását, átadását.