Február Dublinban

/ Demcsik Norbert /
demcsik.norbert képe
Szokásos havi beszámolómban ezúttal a februári hónap dublini eseményeiről adok számot.
100. Dublini Magyar TalálkozóKabdebó Tamás-emlékestRadnóti-felolvasómaratonHoldasi Zsuzsa, Demcsik Norbert és Nagygábor Margit

 


A néphagyomány szerint Írországba februárban köszönt be a tavasz, de a közben megváltozott időjárási viszonyok miatt ezt ma már senki sem veszi komolyan. Nem úgy a hónap második szombatját, mely immáron bő 8 éve a Dublini Magyar Találkozók (röviden: DMT) időpontja. Így volt ez ebben a hónapban is, mi több ezúttal a várva várt jubileumi 100. DMT- t ültük, ünnepeltük születésnapi tortával és a szokásosnál valamivel népesebb vendégsereggel. Az ünnepi esemény apropóján készített interjúmat itt olvashatják.

Pár napra rá ugyanott, a T.P. Smith kocsma emeleti szintjén, a tavaly elhunyt Kabdebó Tamásra, Magyarország egyszemélyes kulturális nagykövetére emlékeztünk lánya, Lily segítségével, aki számtalan, általunk addig még nem látott családi fénykép segítségével elevenítette fel édesapja életútját, ill. annak fontosabb állomásait. Az emlékest különösen szépre, intimre sikeredett. Lily utólag levelében imigyen köszönte meg az estét:„Szeretném hogy tudjad, azt hiszem ez volt eddig életem egyik legkellemesebb estje. Olyan jó volt találkozni értelmes és jóindulatú emberekkel. Ritkán találkozok ilyen emberekkel mostanában. Mindenkivel, akivel találkoztam szívesen találkoznék többször is. Ez az est bebizonyította nekem, hogy van mit mondanom a mostani emigrált magyaroknak, már azon az alapon is, hogy végig figyeltem szüleim életét. Kérem, részemről köszönd meg mindegyik jelenlévőnek az őszinte érdeklődést!” (Kabdebó Lily)

A következő napokban Kabdebó Tamás könyvei természetesen a Library bárban létrehozott magyar könyvespolcra kerültek, akárcsak egy héttel később Radnóti kötetei, hogy kéznél legyenek majd az éves felolvasó-maratonnál, melyhez Dublinban immáron 4. alkalommal csatlakoztunk. (Az első évben egyébként a tavaly elhunyt Kányádi Sándor verseit mondtuk, olvastuk.)

Meglepő módon a hónap második fele is az irodalom jegyében telt, ugyanis február 20- án egy napra Dublinba látogatott a Bécsi Napló munkatársnője, Holdasi Zsuzsa költő és Nagygábor Margit költő, előadóművész, aki a Házad bárhol lehet, hazád csak itt c. verseskötetével érkezett. A vele készített interjúmat a Dublini Magyarok Közösségi Rádióján vissza is hallgathatják. Másnap a változatosság kedvéért már egy felvidéki költő érkezett, Hajtman Kornél személyében.   

Összességében mindhármójukkal nagy élmény volt a találkozás, az együttlét! Akiknek pedig ez nem adatott meg, azok elolvashatják itt hagyott, nekünk dedikált könyveiket, melyek hamarosan abba a követségi könyvtárba kerülnek majd, melynek munkálatait épp e hónapban kezdtük meg, és reményeink szerint még a tavasszal megnyitjuk (ha bár itt a május, úgy mondják, már amolyan nyári hónapnak számít…:).