- Dublin belvárosában, a Library bárjában ülünk, ahol évekkel ezelőtt páran, magyarok összejöttetek, és ezzel kezdetét vették a Dublini Magyar Találkozók. Kérlek, mesélj nekünk a kezdetekről!
- Igen, itt kezdtük még 2010 októberében. Egészen pontosan az okt. 23-i követségi emlékestről hazafelé tartva döntöttünk úgy páran, hogy másnap beülünk együtt valahová. Így az volt az első hivatalos magyar találkozó (melyen 8–9-en vettünk részt). Székely László barátom – aki időközben hazaköltözött – ötlete volt, hogy ettől kezdve havi rendszerességgel találkozzunk, és akkor adtuk találkozóinknak ezt a nevet, ill. hoztuk létre a FB-eseményt. Kb. 2-3 éven keresztül volt ez a törzshelyünk, majd rövid keresgélés után tettük át székhelyünket a T. P. Smith bárjának első emeleti szintjére, amely azóta is otthont nyújt a havi találkozóinknak.
- Sőt, ma már a kocsmakvíznek és különböző irodalmi délutánoknak is, tehát elmondhatjuk, hogy egyfajta igazodási pont a dublini magyar térben; akárcsak az időben az, hogy minden hónap 2. szombatjára esik ez az esemény. Mióta ez a dátum, a második szombat?
- Igazából már az első DMT óta.
- És mikor lett a 10 emberből 20-30-40, sőt alkalmanként 50-60 fő?
- Részint a hirdetéseknek is köszönhetően bővült a csoport létszáma kb. másfél év után 25-30 főre, de eleinte szinte ugyanaz a társaság járt össze.
- Ha még emlékszel a nevükre, említsünk meg párat közülük!
- Székely Laci, mint a találkozó szellemi atyja; Ujj Ágnes, aki később átvette tőle a szervezői teendőket (tőle aztán én vettem át). Kuczogi Bogi volt még alaptag, Zarka Zsuzsi, Lád Gergő, Veress Tomi, és nem utolsósorban az ír tagunk – aki sokáig rendszeres résztvevője volt a találkozóinknak – Ian Dowse.
- Aki, tegyük hozzá, egy magyar lányt vett el feleségül, és szintén Magyarországra költözött! És az sem titok, hogy te is egy DMT-n ismerted meg a kedvesed!
- Igen, így van - mi több, pont holnap lesz a 4. évfordulója annak, hogy egy Valentin-napi DMT-n találkoztunk! Bár nem szerveztünk Valentin-napra akkor semmit, csak véletlenül pont akkorra esett!
- Ennyi emberrel pedig már sok mindent lehet kezdeni. Próbálkoztatok- e valamivel?
- Igen, párszor volt körbeülős-mesélős, itt-ott próbáltunk kvízt, ill. zenés eseményt csempészni a találkozókba, de végül úgy döntöttünk, hogy inkább maradunk az eredeti formánál.
- Én is úgy gondolom, hogy a MDT- k értéke pont a kötetlenségükben rejlik, ezért miután vidékre költözésedet követően rám bíztad a vándorzászlót és a szervezői teendőket, ezen már én sem hagytam változtatni – vagyis megőriztem hagyományos formájában. És talán az idő is engem igazolt, mert közben lett Dublinban külön kvíz, és egy körbeülős-beszélgetős „spirituális” kör is, a DMT- re viszont mind a mai napig azért járnak az emberek, hogy kötetlen formában töltsék el a szombat estéjüket magyarok társaságában. Visszatekintve, gondoltátok-e anno, hogy megéritek a századikat?
- Dehogy! Sőt, a 100. kapcsán a napokban többször eszembe jutott, hogy szinte hátborzongató, hogy bő 8 év után még mindig fut az esemény!
- Tényleg az! Ezen a ponton előretekintve hogyan látod a DMT jövőjét?
- Most már kissé felbátorodva: nagyon remélem, hogy megérjük a 200.-t, sőt! Remélem, hogy amíg leszünk itt páran magyarok Dublinban, továbbra is összejárunk majd minden hónap második szombatján!
- Ez végszónak is nagyszerű: így legyen! És bár a 100.-at ünnepelve a tortát már megettük, úgy gondolom, hogy mindannyiunk nevében megköszönhetem nektek, alapítóknak, hogy ezt annak idején megálmodtátok és létrehoztátok!
(Az első két fotót Vargha Ildikó készítette.)