Búcsú a Nürnbergi Magyar Iskolától

Visszatekintés két tanévre

/ Tóth-Pál Zoltán /
toth.pal.zoltan képe
Számomra mindig nagy öröm volt látni a kezdetben csodálkozó, nagyra nyílt szemeket: „Mit akarhat ez a nagybajszú bácsi?”- gondolhatták rólam a gyermekek. Később, mikor már megismerhették meséimet, hangszereimet, csillogó érdeklődő szemeket találtam, s egyre könnyebb volt mosolyt csalogatni az arcocskákra.
Mátyás meseIskolai karácsony'48-as Egyesületi megemlékezésIskolai '48-as megemlékezés

Még emlékszem az első szüreti meseelőadásra, a must édes ízére, a segítő szülőkre… A „Népzenei műhely” beindítására, citerás tanítványaimra, a szorgalmas Botos Pankára, s a Pálfi lányokra: Alettára és Hannára. Minden alkalom élmény volt számomra, ha bejuthattam a tanórákra, s mondhatom, a kedves tanárnők is szívesen fogadtak. Igen nagy kihívás volt számomra a központi ünnepek szervezése, lebonyolítása. A szereplők: versmondók, énekesek toborzása, melyben Ádám Mónika tanárnő volt igen nagy segítségemre. Köszönettel tartozom a lelkes versmondóknak, a Wibling testvéreknek Viktornak és Krisztiánnak, Panyi Robertónak, valamint Heinrich Bernadettének, aki nemcsak szavalataival, hanem szép énekhangjával is lenyűgözte a közönséget. Nagy élmény volt Robikával Stuttgartba utazni a „Kincsesláda” szavaló versenyre, ahol sikerrel szavalta versét. Köszönet az elismerésért, támogatásért, amit adventi és a ’48-as megemlékezésért kaptam, mind a tantestületnek, mind a szülőknek. Munkám során rengeteg tapasztalattal, tudással gazdagodtam, s mondhatom, életem egyik legnehezebb, de egyben legszebb időszakát töltöttem Nürnbergben. Mindig szeretettel fogok emlékezni a Magyar Iskolára, tantestületére és diákjaira.