Két nap a Vadrózsákkal

A budapesti Vadrózsák a kanadai Kossuth Házban

/ Kürti Adrienn /
kurti.adrienn képe
Kanadai körútjuk utolsó állomásaként érkezett két napra a budapesti Vadrózsák Néptáncegyüttese a Cambridge-i Kossuth Házba szeptember 30-án. Vasárnap délutáni műsorukra sokan voltak kiváncsiak, melyben nem csak csodálatos táncukat nézhettük meg, hanem megismerkedhettünk a Kárpát-medence négy különböző pontjának helyi életével, a tájra jellemző népviselet sajátosságaival is.

A műsor közben meséltek a gyimesi bundáról, a szőtt csíkos szoknyákról és az azt összefogó bernyécről. Megtudhattuk, hogy a gyimesi zenében jellegzetes, hogy a hegedűn és furulyán kívül egy érdekes csellóhoz hasonló alakú ütőgardont is hallhatunk általában. A székelyföldi táncok után, többek között, kalotaszegi legényesben, Dél-Duna menti lány üveges táncban, galgamenti és felvidéki táncokban is gyönyörködhetett a közönség. A táncok között olyan szavakat tanulhattunk, mint a csepesz (főkötő), korcos szoknya, székely harisnya vagy a pityke (fémgomb). Megérthettük, miért lehet brokátból Felvidéken a nők ruhája. Nem csak hallhattunk ezekről, hanem meg is lehetett fogni, közelről látni, érezni ezeket az eredeti népviseleteket.

Előadásukban érezhető volt az autentikus tisztaságra való törekvésen kívül a magas szakmai igény és a néptánc szeretete is, melyet a közönség vastapssal jutalmazott.

Az előadás után a helyi Kossuth Táncegyüttes tagjaival közös próbát tartottak, ami a csoport szakmai fejlődésére remek lehetőséget nyújtott. Másnap délután Kati nénivel rophatták a kicsik a szokásos hétfő délutáni foglalkozáson, ahol a tánc néha inkább mese, néha vicces játék volt. A nagyobb gyerekek csoportjában a Vadrózsák Tánccsoport vezetője, Attila bácsi tartotta a táncpróbát. A vicces játékok és történetek itt sem maradtak ki, könnyítve a kemény próbát. Mind a Kossuth Táncegyüttes, mind a két gyermek utánpótlás csoport sokat tanult ez alatt a két nap alatt, akik ebben az éveben igen szerencsések, hiszen idei tánctanáruk a KCSP ösztöndíjjal Kecskemétről érkezett Lukács László. Ő és felesége már három hónapot voltak a tánccsoport tanárai az előző években és magas színvonalú tanításuk mellett sokat fejlődtek a csoportok. Az asszonyok tánccsoportja sem maradt ki hétfő este, idén a 14-15 főre bővült vidám hölgyek Kati „nénitől” tanultak új lépéseket.

Köszönjük a Vadrózsáknak ezt a vidám táncos két napot!

https://www.korosiprogram.hu/galeria/kepek/vadrozsak-viragzasakossuth-ha...