Vacsoraest a melbourne-i Kultúr Körben

/ Bodor Viktória /
bodor.viktoria képe
A Kultúr Kör által minden hónapban rendez Vacsoraestet, mely esemény a vacsora mellett műsorral és tombolával is várja a résztvevőket. A novemberi est 8-ra, péntekre esett.
Mindig telt ház van a VacsoraestekenA Kultúr Körös gyerekek mindig készülnek énekkel és tánccal isA fiatal felnőtt fiúk búcsútáncaA vacsora után jó hangulatú táncok következnek élő zenével

Az 1983 óta fennálló Kultúr Kör erős magyar bázissal rendelkezik, mely igen vegyes korösszetételű, óvodásoktól egészen az idősekig. Több család is összegyűlik péntekenként, hogy magyar közösségben töltsék el estéjüket. Ennek megfelelően igen változatos foglalkozások vannak a pénteki Kultúr Kör eseményein: a kicsiknek óvoda, a nagyobbaknak iskola és magyar nyelv tanulás, iskola után néptánc a program. Az idősebbek közben kártyázással múlathatják az időt, vagy kellemes beszélgetésekkel egy forró lángos mellett.

Azonban a Kultúr Kör még ennél is több izgalmat rejt magában. Ugyanis  minden hónapban rendez egy Vacsoraestet, ahol a vacsora mellett a péntekenként óvodába és iskolába, valamint néptáncra járó gyerekek a lelkes felnőtt tagokkal karöltve műsort adnak elő. Érdemes külön is megemlíteni a fiatal felnőtt fiúk legényes táncát, mely minden alkalommal lenyűgözi a közönséget. Sajnálatos módon a fiúk a Kultúr Kör keretein belül a november 8-án tartott Vacsoraesten léptek fel utoljára. Az emléklapok kiosztásánál derült ki, hogy többen 16-17 éve járnak a Kultúr Körbe táncolni, így reméljük, nem hagyják abba ebbéli tevékenységüket. Az esten nem mellesleg a jó hangulatot élő zene biztosítja, az est zárásaként pedig értékes ajándékokat sorsolnak ki a tombolán.

Ami számunkra, ösztöndíjasoknak igazán izgalmas ezekben a vacsoraestekben, hogy a szokásos pozíciónk helyett/mellett egészen új szerepben próbálhatjuk ki magunkat. A vacsoraest egy olyan ünnepi esemény minden hónapban, melyre a fogadószervezetünktől függetlenül minden ösztöndíjas hivatalos, és nem csupán résztvevőként, hanem a háttérmunkákban segítő munkatársként. Ezeken a pénteki napokon mi, ösztöndíjasok a Kultúr Kör néhány önkéntes tagjával egyetemben már délután 3-ra érkezünk az esemény helyszínére, hogy belekezdjünk a terem díszítésébe és a konyhai munkálatokba. Feladataink közt  a dekorálás után a saláta, köretek elkészítése, rántott húsok kisütése is szerepel, majd pár órával később, amikor a vendégek megérkeznek, a vacsora kiadagolása. Igazi magyaros ételek kerülnek ilyenkor terítékre, többek között rántott hús, vagy sült kacsa tört krumplival, meggyszósszal, mely igen jól esik ilyenkor a hazai ízeket a mindennapokban nélkülöző, Ausztráliában élő magyar családoknak.

Természetesen amint mindenki megkapta a finomabbnál finomabb falatokat, mi is csatlakozhatunk a vendégekhez, a tánchoz és mulatsághoz. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan része a munkáknak, amely egyrészt alázatra tanít minket, és amely emellett egy jó alkalom, hogy akár mi ösztöndíjasok egymással találkozzunk, ugyanis egyébként annyira más területeken és közösségekben vannak feladataink, hogy ez technikailag nagyon nehézkes. Ilyenkor azonban nagy örömmel és jó hangulatban töltjük el ezeket a háttérmunkákkal töltött délutánokat, estéket.