Rákóczi nyomában…

/ Rengei Boglárka /
rengei.boglarka képe
Már az első találkozásunkkor azzal fogadott a mentorom, Mercz László, hogy mindenképp szeretne szeptemberre szervezni egy Felvidéki estet, hogy a genfi magyar közösség egy kicsit jobban megismerje ezen térség történelmét, jellegzetességeit és nevezetességeit.
Előadónk a Rákóczi SzövetségtőlElőkészületekPiros-fehér-zöld terítésA sztrapacska-vacsora

Kapva az alkalmon, figyelmébe ajánlottam a Rákóczi Szövetséget, akikről már ő is sok jót hallott a szervezet megalakulása óta; és a kiutazásunkat megelőző programhéten megismert új „Határtalanul” programjukat, mely immár a diaszpórában élő gyermekek és fiatalok Magyarországra utaztatásával is foglalkozik. Megkerestük tehát a Rákóczi Szövetséget, kérve, hogy küldjenek egy előadót, aki egy interaktív, érdekfeszítő előadás keretében feltárja nekünk a Felvidék rejtett, és feleleveníti kevésbé rejtett kincseit. Nagy örömünkre elvállalták a feladatot, és Nagy Domonkos Istvánt, egy igazán talpraesett szakembert küldtek a szeptember 22-re időzített rendezvényünkre.

A reptéren Rákóczi képmását bevetve, könnyen megtaláltuk egymást, és egy ízletes bemutatkozó ebéd után neki is láttunk az előadás előkészületeinek. A prezentációhoz szükséges eszközök összehangolása után megérkeztek az első segítő kezek, akik az estet süteménnyel és a jellegzetes sztrapacskával emelték még magasabb színvonalúvá. Fél hétre megtelt a terem, és kezdetét vette a majd’ két órás szenzációs előadás. Nagy Domonkos István a Honfoglalástól egészen napjainkig áttekintette a korábban Felső-Magyarországnak vagy Felföldnek is nevezett terület történelmileg meghatározó csomópontjait, nyelvi, és lakosságbéli változásait. II. Rákóczi Ferencről egy rövid, ám annál értékesebb kisfilmet vetített, melyben a hazáért és a szabadságért mindenekfelett elkötelezett erdélyi fejedelem életét és jelentőségét, valamint a személyét körülvevő kultuszt méltón kiérdemlő hadvezér emlékiratait ismerhettük meg. Lezárásként pedig az 1989-ben alapított Rákóczi Szövetség munkáját, elért eredményeit és jelenleg is bővülő programjait mutatta be az előadó. Ezt követte a felhőtlen hangulatú közös vacsora, melyen többek nagyra értékelték az előadás témáját és komoly érdeklődésüket fejezték ki a Diaszpóra Program iránt.

Reméljük, lesz még alkalmunk együtt dolgozni, és újra vendégül láthatjuk eme kiváló intézmény munkatársait Svájcban!