Óvodai szülinapozás Newportban

/ Balog Katalin /
balog.katalin képe
A magyar ovikban a szülinap kicsit olyan, mint egy mese. Minden ünnepeltnek lehet 3 kívánsága, s akárcsak a mesékben, ezek ott valóra is válnak. Newportban sincs ez másképp, de persze nem rögtön ezzel kezdődik az szombati óvoda.

Rövid fejlesztő játékokkal indul a nap, amik közül a lassan megérkező gyerekek szabadon választhatnak. Van, aki gyöngyöket fűz, van, aki formákat válogat, van, aki pedig a kiscsibéknek segít eljutni a tyúkanyóhoz azzal, hogy babszemekből ösvényt rak ki a papírlapra. Ekkor alkalom nyílik meghallgatni, hogy kivel milyen érdekes dolgok estek meg a héten, hogy vannak a tesók otthon, vagy éppen mire vágynak leginkább. Például egyikük hegymászó szeretne lenni, ha felnő, ezt az első héten tudtam meg.
Ezután kézműveskedés kezdődik, ahol minden héten valami más apróságot lehet elkészíteni, majd az ovis nap végén hazavinni. Ezen a hétvégén hangszereket készítettünk szívószálból, gyurmából, celluxból és rizsből, melyet az ezt követő ringatón már használhattunk is. Itt mondókázunk, énekelünk, ritmushangszerekkel játszunk és mozgásfejlesztés is zajlott.

  

Ezután, ha valaki épp a héten lett megint egy évvel öregebb, akkor jön a várva várt köszöntő. A szülinapos középre ül kis tortájával, majd lehet kívánni. Pontosan hármat. Persze azért nem akármit, csak olyat, amit a többiek el tudnak énekelni, táncolni, mondókázni az ünnepeltnek. Majd körbetáncoljuk egy szülinapi dallal, melynek utolsó versszakánál már azt hiszem, mindenkinek az jár a fejében, hogy milyen finom is lehet az a torta az asztal közepén. De ezután persze mindig meg is kóstoljuk, s az ünnepelt pedig megkapja apró ajándékát is az ovitól. Van egy anyuka, aki minden fontos pillanatot megörökít. Itt is az ő képei láthatók.

A nap még nem ér véget, hiszen még hátra van az akadálypálya, a gitáros nótázás, a népi játékos, néptáncos rész és egy mese is. Sok-sok izgalmas dolognak kell beleférnie egy szombat délelőttbe, s ha valami kimarad, akkor lehet várni a jövő hetet, hogy újabb közös élményekkel és megtanult ismerettel gazdagodhassunk. Gyerekek felnőttek egyaránt.

Az newporti oviról és a walesi gyerekfoglalkozások tavaszi programjairól pár percben beszámolt a Duna Tv is szeptember végén. Ezt itt lehet megtekinteni 13:30-tól.