Valójában ezzel a kérdéssel találkoztam – nem csak én, hanem a társaim is – leginkább.
Elsősorban az ok-okozati összefüggésben keresem a választ. Tény, sokszor a munkánk jéghegyének csúcsa látható a hétköznapok tengeréből, az is csak imitt-amott. A legnagyobb nehézség, a legnagyobb feladat, mindennel a háttérmunka, mégis a legizgalmasabb „bábáskodni egy gondolat felett, világra segíteni mindazt, ami bennünk van,” egy-egy újságcikk, prédikáció, rádióelőadás, tananyag, vagy egyéb előadás formájában. Van, aki könnyen veszi az akadályokat, ha gyakorlata van benne, s ha esetleg nem lenne, nincs gond, mert aki „KCSP-s” hamar belejön, mint kiskutya az ugatásba. Mégis a legnehezebb talán amivel meg kell birkózni, hogy amire órákat készül az ember, az hamar lemegy élesben, s jön a következő küldetés. Ami nem öl meg az megerősít, s amit elvégeztünk már mögöttünk van. Ezért jó, ha cikket ír az ember minderről, mert a teljes körű tájékoztatás fontos valamint elkerülhető a fentebb említett, vagy az ahhoz hasonló kérdések tömkelege.
Nyugodtan, olvassák el a honlapon a cikkeket, amiket írunk, mert noha sokat olvassuk – mi KCSP-sek – egymás cikkeit, mégis azoknak lenne ez elsősorban, akikről szól, és akikhez szól. Természetesen ez minden munkánkra levetíthető. Éppen ezért célom ezzel a cikkel az, hogy megalapozzam ennek folytatásait, mely ugyanebben a témában konkretizálja, mi zajlott az elmúlt hónapokban, ami még napjainkban is folytatódik, és fog is még remélhetőleg hosszú időn át, ha nem is általam, hanem a mindenkori KCSP-s kollégák által.
