Mikulás bácsi Halmstadban!

/ Kovács Gábor /
kovacs.gabor képe
A Halsmstadi Barátság Magyar Egyesület tagjai között egyre több a kisgyermekes család, de a Mikulás-műsoron résztvevő gyerekek száma még így is jócskán túlszárnyalta az előzetes várakozásokat.

Idén a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége által meghívott programot láttuk vendégül Halmstadban. A Budapesti Pódium Színház három színésze látogatott hozzánk: Mikulás bácsi és két krampusza. Az előadás egy történet eljátszásából, majd az egész évben jól viselkedő gyerekek megajándékozásából tevődött össze.

A műsort feszült figyelemmel követték a gyerekek, a krampuszok részeinél kicsit oldottabb, interaktívabb volt a program, de amikor a Mikulás bácsi is színpadon volt, a leghangosabb gyerekeknek is tátva maradt a szája. A művészek az előadásba több olyan elemet is beépítettek, ami a szülőknek is érdekessé tette a látottakat.

A műsor után a Mikulás bácsi név szerint kihívott minden gyereket, és egy nagy ölelés után átadta az ajándékcsomagot.