Március 15-i megemlékezés Genfben

/ Rengei Boglárka /
rengei.boglarka képe
Március 18-án vasárnap ünnepelte a genfi magyarság az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóját.
A Magyar Egyesület ünnepi megemlékezéseSzavaló gyerekekDr. Bécsi Zoltán beszédet mondKürtőskalács és sült kolbász

Genfben a nemzeti ünnepeket nem a fogadószervezetem, vagyis a Genfi Magyar Kulturális Központ, hanem a Genfi Magyar Egyesület szervezi immáron több, mint negyed évszázada. Az utóbbi intézmény ökumenikus istentisztelettel egybekötött megemlékezése idén is a Szent Bonifác templomban került megrendezésre, ahova közel százan jöttek el.

Dékány András, az Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, majd pedig közösen elénekeltük a Himnuszt, Kukorelly György zongora kíséretével. Két kisgyerek elszavalta Donászi Magda Március 15-ére című versét, mindezek után pedig Dr. Bécsi Zoltán történész, nemzetközi kapcsolatok szakértő tartott egy áttekintő előadást „A ’48-as forradalom másként” címmel. A műsor után az Egyesület vendégül látta az egybegyűltekeket egy magyaros ebédre. Emellett pedig eredeti kürtőskalácsot és sütnivaló kolbászt is vásárolhattak a jelenlévők a lausanne-i Józsa Norberttől és feleségétől, akik minden nagyobb svájci magyar rendezvényre becsempészik a hazai ízek legjavát. 

Én, mint mindig, most is a teremrendezésben, terítésben, étel felszolgálásban és a végén a pakolásban, takarításban segítettem az Egyesület tagjainak.