Kiscserkész téli tábor az ottawai Kölcsey Ferenc Cserkészcsapattal

/ Nagy Dóra /
nagy.dora képe
2018. január 19-21. között töltöttek élménydús napokat az ottawai kiscserkészek a Camp Awacamenj Mino-ban.
hoemberek.jpgjatek_a_szabadban.jpgtanchaz.jpgcsoportkep.jpg

Az idei kiscserkész tábor keretmeséje A só című népmese volt. A népmese fordulatait felhasználva alakították ki a szervezők a háromnapos kirándulás programjait. A mese szereplőit a cserkészvezetők személyesítették meg. A sokszínű program között szerepelt például szánkózás, hóember építés, népdalok és néptáncok tanulása, kézügyességi foglalkozások. A gyerekek számára a legizgalmasabb programot a szabad téri forgószínpad jelentette, ahol különböző állomásokon az elbujdosott legkisebb királykisasszony útját járták be az erdőben. Ezen kívül az esti játékok közben a gyerekeket egyesével elvitték a sómanók, ahol különböző próbák kiállása után egy kis csomag sót kaptak a gyerekek, hogy a vacsoránkat megízesítsük vele.

A kiscserkészeknek sok izgalomra és közös együttlétre adott az is lehetőséget, hogy tábori körülmények között töltöttük estéinket a tábortűz mellett és hogy közösen aludtunk.

Azt gondolom, hogy nagyon sikeres volt a tábor, mivel a gyermekek valóban beleélték magukat a tábor témájába, a népmesébe. Izgatottan keresték az erdőbe bujdosott királykisasszonyt és volt, aki azt hitte, hogy sómanókkal is fogunk találkozni a hazafelé úton.

Köszönet a tábor szervezőinek és cserkészeinek a szervezésért és Tarró Csaba szülőnek és segítőnek a pillanatfotókért.