Karácsonyi Kodály-koncerttel zárta az évet a hollandiai magyar közösség

Legyen a zene mindenkié!

/ Szvák Anna /
szvak.anna képe
A Kodály-emlékév keretében 2017. december 16-án több, mint 200 vendég és mintegy 60 fellépő művész részvételével nagy sikerű karácsonyi koncerttel ünnepelték Kodály Zoltán születésnapját Hágában, a Paleiskerkben.
Kovács Kata: Kitrákotty MeseDanku Péter magyar konzul és Herczeg IldikóA Hágai Magyar Énekkar és az Amszterdami Magyar KórusA több, mint 200 vendég felállva tapsolt.

A koncert szervezője, Kovács Kata magánénekes, kórusvezető és Bálint Gábor operaénekes, a koncert fő támogatója pedig a Hágai Magyar Nagykövetség volt. Nekik köszönhető, hogy méltó módon emlékezhettünk Kodály Zoltán munkásságára, amely ismét bizonyította a zene összetartó erejét egy nemzet életében.

A koncertet Kocsis András nagykövet ünnepi beszéde nyitotta meg.

A Kodály darabok zenetörténeti hátterét az est házigazdája, Tóth Endre zenetörténész osztotta meg velünk, így a felcsendülő művek között a közönség számos érdekességgel is gazdagodott. A koncert különlegessége, hogy a fellépő amatőr és professzionális zenészeknek, énekeseknek, táncosoknak köszönhetően egyfajta összművészeti ünnepet élhetett át a közönség, Kodály munkásságát a legkülönfélébb módokon megelevenítve.

Az estén fellépett a Hágai Magyar Énekkar Hegyi-Markolt Orsolya vezényletével, az Amszterdami Magyar Kórus Lachegyi Máté vezényletével. Külön örömmel köszöntöttük a Hágai Gyermekkart, leány-, és férfikart. Az énekes szólisták, név szerint Mester Blanka, Kirkósa Orsolya, Kovács Kata, Bálint Gábor és Bruckner Máté professzionális produkciói, valamint a zenészek, köztük Szalai Éva zongoraművész, Kőszeghy Örs csellóművész, és vonóstriója, Joseph Puglia és William Murray közreműködésével felejthetetlen pillanatokat szereztek a hallgatóságnak.

A koncert különleges színfoltja volt a magyar népzenét játszó Michiel Weidner cimbalom-szólója, és a Marcsi banda: Mariëlle van Luik és Frank de Jong.  A látványért a “Het Karpaten Ensemble” néptáncegyüttes felelt. A páros táncot bemutató Danku Péter magyar konzul és Herczeg Ildikó, valamint Pacsura Dávid István és Szentirmai-Schön Ádám csizmacsattogtatása emelte tovább a hangulatot.

Azért, hogy garantáltan minden érzékszerv bevonódjon, a koncert szünetében, illetve utána zserbó, pogácsa és magyar borok kerültek terítékre, így a zenei kóstolót követően hazai ízekkel a szánkban, beszélgetésekkel és jóízű nevetésekkel gazdagodva, igazi karácsonyi hangulatban térhettünk haza mindannyian.

Az eseményről készült összefoglaló videó (Bogádi Csaba jóvoltából) az alábbi linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=aBcaXSBot_4&feature=youtu.be 

Köszönet a fotókért George Patho-nak.