Karácsony a müncheni Regősökkel

/ Patai Borbála /
patai.borbala képe
A karácsonyi ünnephez közeledve talán nem vagyok egyedül az érzéssel, hogy jobban felerősödik az emberben a haza szeretete, egy közösséghez való tartozás vágya, öröme. Ezért advent utolsó hétvégéjét a Regős néptánc együttes próbáin, találkozási alkalmain töltöttem. Egy olyan németországi közösségben, ahol a magyar hagyományok életben tartása közös cél. Egy olyan közösségben, ahol a szeretet ünnepének küszöbén gyakran eszembe jutott Pál apostoltól A szeretet himnusza.
Széki négyesDűvő népzenei együttes MünchenbenMagyarbődi karikázóTáncok Bökönyből2

„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet soha el nem múlik.”

A táncosok évzáró vacsoráját és táncházi alkalmát egy egésznapos próba követte a Dűvő népzenei együttessel, készülve a karácsonyi ünnepi műsorra. Münchenben immár hagyomány, hogy a Magyar Katolikus Misszió szervezésében megvalósuló karácsonyi műsor keretén belül a Regősök is bemutatkoznak, megköszönve a misszió egész éves támogatását. Advent negyedik vasárnapján, 2016. december 18-án a Salesianer Don Boscos nagyterme adott otthont az ünnepi eseménynek. Az ajándékműsor során a táncosokat a Dűvő népzenei együttes kísérte. Az Ákom-bákom és a Kikelet gyermekcsoportok somogyi, a Regős felnőtt táncosai nyírségi, mezőségi és felvidéki táncokat mutattak be. A hónapok óta tartó közös munka, a néptánc szeretete és a kitartás meghozta gyümölcsét. Az elmúlt egy évtized alatt először lépett fel együtt a kezdő és a haladó csoport, így mintegy negyven fő táncos talpa alatt ropogott a színpad a Táncok Bökönyből című koreográfiában.

A Regős néptánc együttes 36 éve töretlenül őrzi a magyar néptánc és népzene hagyományait, a magyar népi kultúrát. Az 1980-ban alakult együttes életében meghatározó szerepet játszott művészeti vezetőként, vagy szervezőként Köhler László, Müller György, Pintér Gitta, Kecskési Tamás, Winkler Márta és Winkler József, Durku Csilla és István. Fennállásuk alatt szoros kapcsolatot alakítottak ki számos magyarországi néptánc együttessel és népi zenekarral, partnerkapcsolatot ápolnak más, német nyelvterületen működő magyar táncegyüttessel. Rendszeres résztvevői és látogatói a magyar folklór területén szervezett továbbképzéseknek, fesztiváloknak és találkozóknak. Bilicki Tímea és Bilicki Viktor jelenlegi együttes vezetők, Török Éva és a Siegel-Dászkel Mária közös munkája eredményeként 2016-ban megalakult a Regős egyesület, égisze alatt valósulnak meg a táncházak, a gyermek kézműves foglalkozások és működnek a táncos csoportok. Az egyesület újabb távlatokat nyit meg a müncheni táncosok életében.

A háromnapos adventi hosszúhétvége során elkészült a Regős Táncegyüttes Mannequin challenge videója (emberek vagy csoportok alkotnak egy állóképet, megörökítenek egy pillanatot, melyet másodperceken keresztül kitartanak, ezt a csoport egyik tagja kamerával rögzíti, majd általában hirtelen, egyszerre megmozdulnak). A felvételen a Dűvő népzenei együttes kísér.