Búcsú a Brisbane-i magyar közösségtől

/ Róth Judit /
roth.judit képe
Amikor 2017 júniusában megérkeztem az ausztráliai Brisbane-be, felmérhetetlenül hosszú időnek tűnt az előttem álló hat hónap. A kiküldetés vége felé azonban el sem hittem, hogy már búcsúznom kell.
A Brisbane-i Magyar IskolaA Magyar Ház iskolásaiMagyar Rádió_01Magyar Rádió_02

Pedig november vége, december eleje az elköszönésről szólt. December 2-án részt vettem a karácsonyi pikniken, amit a Brisbane-i Magyar Iskola tartott, másnap pedig a marsdeni Magyar Ház Mikulás-ünnepségén. Az utolsó órák megtartásával, játékkal, karácsonyi műsorral és helikopterrel érkező, temérdek ajándékot hozó Mikulással teltek ezek a napok.

Mindenkitől és mindentől próbáltam elköszönni. Még egy utolsó megbeszélésre, továbbképzésre összeültünk a Brisbane-i Magyar Iskola tanáraival; részt vettem a magyar rádió utolsó két adásában; megtartottam az utolsó magyar mint idegen nyelv órámat.

Az eseménydús, hosszú, mégis rövid félév után elköszöntem a gyerekektől, a felnőtt tanítványoktól, elköszöntem a szülőktől, az iskolától, a Magyar Háztól, elköszöntem rádiótól és a hallgatóktól, a tanároktól és a mentoraimtól. A Brisbane-i munkavégzéstől és a barátoktól. Azoktól, akik az elmúlt fél évben a mindennapjaim részesei lettek, és akiknek igyekeztem tudásomhoz mérten a lehető legnagyobb segítséget nyújtani. És akik példás közösségszervező tevékenységéhez sok erőt, segítséget és sikereket kívánok.