Én nem tudom milyen hangulatban szokott vagy nem szokott a Magyar Ház augusztus huszadikai ünnepsége zajlani, de az idei kétségkívül fergetegesen sikerült. Annyira, hogy kárpótolt érte amiért nem lehettem otthon idén a családommal és nem láttam a tűzijátékot a Dunapartról. Pedig az nagy szó mert nálunk ez hagyomány, amit évről évre nagyon várunk. Azt, hogy az ünnepség sikerét az egybegyűlt lelkes közönség, a jól összeállított program vagy a szokásosnál is finomabb gulyásleves okozta, azt eldöntheti majd a kedves olvasó a következők alapján.
Folytak most is az előkészületek, mint rendesen, már hetekkel korábban. Az előadás megtervezésével, aztán a mindenféle fellépők összeszervezésével kezdődve. Zenészeink (Jansz Pali és Connor) nyitották meg a műsort a Himnusz felvezetésével, de ez még csak a zenés műsorszámok eleje volt. Később felcsendült még az Ave Maria és Brahms egyik Magyar rapszódiája, szintén hegedűn, zongorakísérettel, majd Máté Péter Hazám című dala, amit Jaros Emily énekelt. Idén különösen szép volt a Keszkenő kalotaszegi táncot bemutató mini fellépése, ahol most először lépett fel a felnőttekkel Jojo és Zsolti, akik alig egy éve tagjai még csak a haladó csoportnak. Meg is lettek alaposan tapsolva. Ez alatt a fellépés alatt még érkeztek páran, és annyian lettünk, hogy végül nem is tudott mindenki leülni. Még jó, hogy végül a nagyobb kondérba készült a vacsora.
Aranyos volt a gyerekek bábműsora is, ahol a Muppet Show szereplőire kísértetiesen hasonlító zoknibábok énekelték el Koppány dalát, az István, a király rockoperából. Minden báb egyedi volt, de a Koppány vezért alakítónak fekete fonatai és bajusza is akadt, hogy méltón testesítse meg névadóját.
Az előadás legszebb része azonban idén is, mint mindig, a megszentelt újkenyér megáldása és kiosztása volt. Marika áldotta meg a nagy fonott kosárban ülő kenyereket, aztán néhány ügyes segítővel kiosztották a nézők sorai közt. Ezzel pedig kezdetét is vette az ünneplés.
Már jó előre elterveztük, hogy valamiképpen át kéne hozni a budapesti ünnepi tűzijáték hangulatát ide, Perthbe is, de ez gyorsan kútba esett, amikor rájöttünk, hogy itt sajnos ez illegális lenne. Az én második gondolatom a csillagszóró-égetés volt, azonban azt hiszem, hogy a tábortűzzel, amire végül a választás esett, mindenki jobban járt. A tűz az este második felében az eső ellenére is vígan ropogott, és sok-sok csodálója akadt. Én feleltem a lángok életben tartásáért, de minden gyerek, aki csak hirtelen valamilyen botot talált a sötétben, szívesen segített nekem piszkálni a hasábokat, újakat az elporladtak helyére dobni, vagy csak fújni alulról, hogy hevesebben égjen. Természetesen figyeltünk mindenki biztonságára, és a túl hevesen égő botokat földbe szúrtuk, hogy elaludjanak.
Az eredeti terv az volt, hogy a tűz körül tartunk egy közös táncot, ám ezt az eső elmosta. Ezért kifejezetten nagy öröm volt látni, hogy a tánckörnek így is nagy sikere volt. Népies élő zenére ropták először csak a kicsik, majd a nagyok is a tető alatt. Végül pedig az ördög útja lépéseivel mégiscsak kitáncoltak a tűz köré a zenekarral együtt. Innen is elismerés Emesének, hogy a fafurulyán olyan sokáig bírta fújni a talpalávalót.
