A versek mögötti bátorság

/ Kobál Anna /
kobal.anna képe
Újra összegyűltek 2023. március 7-én a Hamiltoni Arany János Magyar Iskola diákjai a már hagyománnyá vált szavalóestre. Az iskola igazgatója hangsúlyozta, hogy ezt az eseményt semmiképpen sem szavalóversenyként szeretné említeni, mivel itt mindenkinek lehetősége van kiállni a színpadra és kipróbálnia magát, nem az értékelésről szól, hanem az élményről.
szavalóest

Az eseményt egy idősebb hölgy nyitotta meg egy verssel, amit még óvodásként tanult. A tanárok nagy meglepetésére idén mind a tizenöt óvodás, és első osztályos diák, akiknek nincs kötelező verse, kiállt és része volt ennek az estnek. Legfőképpen a Nemes Nagy Ágnes műveit hallotta a közönség és mindenki egy-egy szabadon választott verssel is készült. Az est fénypontja az egyik hatodik osztályos szavalata volt, az Arany János A walesi bárdok ballada, amelyet, ahogy később a szülei mesélték, azért tanulta meg, hogy az édesanyja, és az igazgató szavakat sem találjon az előadása után. Az est végén a szülőkkel közösen olvastuk fel a Nemes Nagy Ágnes Tanulni kell című versét, hogy ezzel is támogassuk a diákokat és biztassuk arra, hogy visszatérő vendégek legyenek ezen az eseményen még akkor is, ha már befejezték az iskolát.