A táncparkett öröme

A Kodály Bál ismét összehozta a közösséget Torontóban

Február 7-én ismét megtelt a torontói Magyar Ház, amely idén is otthonául szolgált a Kodály együttes báljának. A közel 400 fős vendégsereg közösségünk kiemelt félévi eseményére gyűlt össze, ahol a tánc, a zene és a hagyomány szeretete kapcsolta össze a generációkat. A Kodály Bál évről évre különleges alkalom arra, hogy együtt ünnepeljük a közös munka gyümölcsét, és megmutassuk mindazt az értéket, amelyet a magyar néptánc és népi kultúra jelent számunkra.

Az est egy gondosan szerkesztett, közel félórás műsorral vette kezdetét, amelyben a legkisebbektől a legnagyobbakig minden korosztály színpadra lépett. A fellépők az első félév során tanult táncokat és az ezekből készült új koreográfiákat mutatták be, bizonyítva, mennyi munka, kitartás és lelkesedés áll a produkciók mögött.

Az aprók felcsíki gyerekjátékokat adtak elő, őszinte örömmel és természetességgel. A gyermekcsoport kalocsai csárdással és polgári táncokkal kápráztatta el a közönséget. A juniorok új rábaközi viseletben pompáztak, és lendületes rábaközi táncokat, páros és dús koreográfiákat roptak. A legidősebbek a nyírségi tanyavilág hangulatát idézték meg, igazi paraszti mulatságot varázsolva a színpadra. A fiatalok szívvel-lélekkel készültek erre az estére, és ezt a közönség minden pillanatban érezhette.

A műsort a 20 éves Gyanta Banda zenekar fellépése tette még emlékezetesebbé. Jubileumi koncertjükből hoztak ízelítőt a bál közönségének, így a vendégek nemcsak táncélményben, hanem magas színvonalú zenei élményben is részesülhettek.

A vacsora idén is a magyar konyha hagyományos, egyszerű, de nagyszerű fogásaiból állt. A hazai ízek most sem maradtak el: kiváló szakácsaink bőséges és ízletes ételekkel készültek, amelyek méltó módon egészítették ki az est hangulatát.

Az este folyamán három különböző zenei stílus is helyet kapott: a népzene mellett báli zene, majd DJ is gondoskodott a jó hangulatról. Ennek köszönhetően minden korosztály megtalálta a számára kedves dallamokat, és együtt, felszabadultan roptuk a táncot a parketten. A Kodály Bál egyik különlegessége éppen ebben rejlik: a hagyomány és a jelen találkozásában, ahol több generáció ünnepel együtt.

Vendégeink között nemcsak a helyi magyar közösség tagjai voltak jelen, hanem kanadai és angol nyelvű barátaink is, akik örömmel kapcsolódtak be az est programjába. Számukra is különleges élményt jelentett megismerni a magyar néptánc gazdag világát és a közösség összetartó erejét.

Nagy büszkeséggel töltött el bennünket látni táncosainkat a színpadon. Méltón képviselik és élik meg a magyar néptánc hagyományait, és öröm megtapasztalni, hogy a fiatal generáció számára is értéket és közösséget jelent ez az örökség.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a fiataloknak az egész féléven át tartó aktív, kitartó munkájukat és lelkes felkészülésüket. A színpadon látott mosolyok és magabiztos előadások mögött rengeteg próba és odafigyelés áll.

Hálásak vagyunk a vezetőség folyamatos támogatásáért, bizalmáért és azért a sok háttérmunkáért, amely nélkül egy ilyen est nem valósulhatna meg. Köszönjük a gondos szervezést és mindazok munkáját is, akik bármilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy a Kodály Bál idén is ilyen sikeres és emlékezetes legyen.


A bálról készült galériát oktatótársam, Balogh Dávid Attila oldalán tekinthetik meg.