Pünkösdi találkozó Kastlban

A Burg Kastl-i Magyar Gimnázium alapításának 65. évfordulóját ünnepelte a Kastlis közösség.

/ Bodorné Péter Judit /
bodorne.peter.judit képe
65 éve, 1958-ban nyílt meg a Magyar Gimnázium a bajorországi Kastl várkolostor falai közt. Az iskola ugyan 2006-ban bezárt, az egykori diákok ma is tartják a kapcsolatot, továbbra is minden pünkösdkor összejönnek azért, hogy megünnepeljék az érettségi évfordulókat, és hogy találkozhassanak egymással. Az idei jubileumi alkalomra mintegy 400-450 fő gyűlt össze – döntően Európából.
Köszöntőt mond Kastl polgármestereA szép időben a régi barátok, osztálytársak könnyen megtalálták a szótEmlékek, osztálytársak, tanárok közös  felidézése.Második napon egy nagyon szép, örömteli találkozó után búcsúztak egymástól a Kaslis diákok.

Mint minden kerek évfordulós találkozó, ez is kiemelt fontosságú volt a „szokásos” pünkösdi találkozók sorában. Schmidt Károly elnök már a rendezvényt megelőző hónapokban komoly szervezéssel hozta össze a segítőket, többszöri összejövetel, tervezés, szervezés, szerkesztés, nyomtatás, és egyéb feladtok elvégzése zajlott ebben az időszakban.

A konkrét munka pünkösd előtt, csütörtökön kezdődött, pénteken ott alvással folytatódott, a hivatalos szombat-vasárnap előtt. Az első segítők már jelen voltak az elejétől, sátorállítás, kiállítás installáció, sörpadok, étel-ital előkészítése, és sok egyéb dologban volt szükség rájuk.

Este már tábortűz mellett lehetett grillezni, felszabadultan örülni a találkozásoknak, kisebb, családiasabb hangulatban. Ezen a programon elsősorban, de nem kizárólagosan, a fiatalabb generáció vett részt, volt, aki gyermekkel érkezett, voltak „Kastlis családok” is.

A pünkösdi találkozó hivatalos része 2023. május 27-én 13:00 órakor, Kastl "Steinstadel" előtt az iskolazászló felvonásával kezdődött, és vasárnap este végződött. Minden volt diákot, hozzátartozót és barátot szeretettel hívta meg és fogadta az egyesület.

Történetesen éppen pünkösd szombat délutánján meg lehetett látogatni egy nyílt nap, „Tag der offenen Tür“ keretén belül a vár épületeinek különböző helyiségeit is, amit sokan ki is használtak.

A Steinstadel-ba való érkezéskor fontos mozzanat volt a regisztráció, az adatpontosítások, valamint a további diáktársak felkutatásának elősegítése érdekében. A közösségi házban szívesen nézegette mindenki a tablókból készült kiállítást, itt is sok-sok emlék elevenedett meg.

A „vendégudvarban” mindvégig volt minden, mi szem-szájnak ingere, kávé, sütemény, üdítőital, lángos, magyar hurka, kolbász, valamint sör és bor.

Mindeközben 16:30 órakor, a tervezett időben, a Burg Kastl Alumni Egyesület megtartotta rendes közgyűlését a Steinstadel 1. emeletén, vezetőségi választással egybekötve. A közgyűlés minden régi diák részére nyilvános volt természetesen.

A falubeli ünnepség a tervezett záráshoz képest sokkal tovább tartott, szívesen maradt ott a vendégek többsége, jól esett a szép időben a beszélgetés, nem akaródzott onnan elmozdulni. Így este 20:00-kor történő zárás után sem széledt szét egészen a „csapat”, sokan együtt mentek tovább a Cserkészpark Kőbányájába, ahol közös tábortűz mellett marhapörkölt vacsorával várták az ideérkezőket.

Itt aztán jöttek az anekdoták, a sztorizások, visszaemlékezések, generációk kapcsolódtak össze közös tanárokon, testvéreken, szülőkön, gyerekeken keresztül, mert abban mindenki egyforma volt, hogy Kastlis volt (persze a hozzátartozóknak is jutott hely, de már ők is sokat tudnak a régmúlt turpisságokról, közös élményekről, kirándulásokról.) Többen ébren köszöntötték a napfelkeltét is.

Május 28-án 11:00 órakor a vártemplomban ökumenikus istentiszteletet tartott Molnár Ottó prelátus, aki egykor maga is a gimnázium diákja volt, melyen mintegy 50 fő vett részt, itt jellemzőbb volt az idősebb korosztály részvétele.

Délben már minden készen állt az ebédelni vágyók számára a vendégudvarban, majd 14:00 órától megkezdődött gimnázium megalapításának 65. évfordulója alkalmából szervezett diáktalálkozó hivatalos díszünnepélye. Köszöntőt mondott többek között a település polgármestere is. Szintén itt mutatkozott be a Burg Kastl ALUMNI Egyesület új elnöksége és vezetősége. Ez után igazi jó hangulatban felvonultak szokás szerint a kerek évfordulós osztályok.

„Kaptunk egy bizonyos irányt, kaptunk nevelést. Nem volt annyi szabadságunk, de találékonyak voltunk. Én szívesen gondolok vissza, mert lehetőségünk volt arra, hogy tanuljunk, leérettségizzünk. Nekünk 50 éves találkozunk volt most, kémikus, gyártulajdonos, orvosok kerültek ki ebből a 19 fős osztályból“ – mondta el Katona Ágnes, a Burg Kastl Alumni egyesület pénztárosa. (Forrás: Bognár László, volksgruppen.ORF.at)

17:00 órakor végszó és búcsúszó után került sor a zászlólevonásra, majd a Himnusz közös eléneklésére. Utolsó este a szervezők és önkéntes segítők még együtt maradtak, már megkezdték a pakolást, amit másnap, hétfőn fejeztek be, egész napos munkával. Búcsúzáskor szóba került, ki kivel, mikor, hol találkozik legközelebb, egy időpont azonban mindenki számára egyértelmű volt, ha pünkösd, akkor Kastl, azaz 2024.05.08-19.

Viszontlátásra!