Hírek

2020.04.30.
H-hétfői
Mindennapi nyelvhasználatunkban az ősmagyar korból származó háló szavunknak és származékainak – szövegkörnyezettől függően – sokféle jelentése van. Ezek mindegyike valamilyen módon kötődik az eredeti szó jelentéséhez. A halászhálóhoz hasonlóan...
2020.04.30.
Virtuális séta
„ A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg. ” (Auguste Rodin)
2020.04.30.
Indul az óra
Newportban a Nefelejcs Tanodában, minden héten sok szeretettel várták a babákat és mamákat, kinyílt a kapu a kis-, középső és nagycsoportosok számára az oviban, és az iskolások is heti rendszerességgel találkoztak. A világjárvány kialakulása után...
2020.04.30.
Online misszió. Lehetőségek és ötletek
Az alábbi tudósítás arról kíván beszámolni, hogy az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszión miként sikerült a világháló adta lehetőségeket az örömhír terjedésének és a közösség erősödésének szolgálatába állítani – remélve azt, hogy ez...
2020.04.29.
Vérpezsdítés szászcsávási módra
Ahogy a legtöbb németországi egyesületnek, úgy a müncheni Regös Magyar Néptáncegyüttesnek is megváltoztak a hétköznapjai március közepétől. A tervezett rendezvények mindegyikét lemondták, és az őszi jubileumi műsor próbái is elmaradnak. Ebben a...
2020.04.29.
A Bécsi Magyar Iskola diákjai is részt vettek a „Verselő Kárpát-medence” online szavalóversenyen
Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének iskolája, a Bécsi Magyar Iskola két tanulója is részt vett a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai által meghirdetett „Verselő Kárpát-medence” online szavalóversenyen.
2020.04.29.
Kanadai ösztöndíjasok oktatóvideói
Másfél hónap telt el azóta, hogy itt, Calgary-ban is gyökeresen megváltozott a mindennapi élet ritmusa, miképpen a világ minden részén is. A magyar szervezetek munkája és működése is átalakult. Bár a hétvégi nyelviskola ajtaja is bezárult, digitális...
2020.04.29.
Bártol Nóra poszter formájában oldotta meg az interjús kérdéseket
Tavaly rengeteg új élménnyel, kalandos utazásokkal valamint új barátságokkal a tarsolyomban érkeztem haza Kárpátaljára, s alig három hónap után ismét Ausztráliában találtam magam, ahol ha minden rendben megy, idén kilenc hónapot tölthetek el....
2020.04.28.
berzselt tojás
Franciaországban kijárási korlátozás lépett életbe, mondhatnám, hogy az egyetemek bezárása után is (ami egy előjele lehetett ennek) hirtelen ért minket. Közösségünknek szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy ez most így lesz, ebből a helyzetből...
2020.04.28.
Ismerkedés a rovásírással Dél-Brazíliában
Az elmúlt héten a Jaraguá do Sul-i magyar közösség tagjaival a székelyek által megőrzött rovásírás rejtelmeiben merültünk el.

Oldalak