Áprilisi jelentés az online misszióról

/ Taczman Andrea /
taczman.andrea képe
Az alábbi tudósítás arról kíván beszámolni, hogy az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszión miként sikerült a világháló adta lehetőségeket az örömhír terjedésének és a közösség erősödésének szolgálatába állítani – remélve azt, hogy ez inspirációt, ötleteket adhat más külhoni magyar közösségek számára is.

A március közepén felerősödő járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések kétség kívül mindannyiunk életét felforgatták. Nincsenek nyilvános szentmisék, bibliakörök, kóruspróbák, imaalkalmak… Bizonyára más külhoni magyar missziókon szolgálatot teljesítő ösztöndíjas kollégáim is joggal tették fel a kérdést, hogy az ilyen megváltozott körülmények között miként valósítható meg Jézus hozzánk intézett felszólítása: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15)

Mit is tettünk mi elsőként a Misszión? A munkatársakkal egybehangzóan fontosnak tartottuk, hogy ebben az időszakban is tájékoztassuk és imádságra buzdítsuk a magyar testvéreket, hiszen az ima nem ismer határokat és minden képzeletet felülmúlóan tudja építeni a közöttünk lévő szeretetkapcsolatokat. A hívekkel való kapcsolattartásra különböző online felületek is alkalmasak; mi az augsburgi közösségben többi között a honlapot használtuk fel a fentebbi célokra. Nekem mint ösztöndíjasnak jutott az a megtisztelő feladat, hogy ebben az időszakban aktualizálhatom a tartalmakat, gondoskodva így arról, hogy ebben az emberpróbáló időszakban se maradjanak lelki útravaló és bátorító szó nélkül a magyar testvérek (a honlap elérhető erre a linkre kattintva, az általam szerkesztett tartalmakat ld. a „Hírek Missziónk életéből” c. rovatnál).

Így láthatott napvilágot magyar nyelven egy kilenced imádság a II. századi vértanú szenthez, Szent Coronához, aki érdekes módon épp a járványban szenvedő betegek védőszentje. Közzétettem továbbá a különböző magyar nyelvű élő szentmise-közvetítések elérhetőségeit (pl. szentmise Csíksomlyóról, össznemzeti szentmise Cserháti Ferenc püspök úrral húsvét vasárnap) és ezzel összefüggésben jó gyakorlatokat, tippeket, melyek segíthetnek az online szentmisén való méltó részvételben.

Fontos szerepet kapnak ebben az időszakban a különböző imakezdeményezések, melyekből szintén szerepel egy válogatás az augsburgi Magyar Katolikus Misszió honlapján. Az imakezdeményezések között különös helyet foglal el a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkársága által elindított imakezdeményezés és az augsburgi Imádság Háza vezetőjének buzdítására indult imalánc, melyek minden bizonnyal érdeklődésre tartanak számot az augsburgi magyar hívek körében is.

Találhatók még a honlapon folyamatosan frissülő egyházi életet érintő aktualitások és újdonságok, valamint lelki útravaló Ferenc pápától és magyar atyáktól (pl. Böjte Csaba, Barsi Balázs).

Az imádságban való hordozáson túl elengedhetetlenül fontos ilyenkor a kreativitás, mely új közösségépítő formák alkalmazásakor van segítségünkre. Az augsburgi Magyar Katolikus Misszió egyik oszlopos tagjának kezdeményezésére húsvétkor és húsvét nyolcadában a kórus whatsapp csoportjában egymást hívtuk ki, hogy mindenki köszöntse a többieket egy rövid, reményteljes húsvéti üzenettel, továbbadva így a feltámadás örömhírét. Videón keresztül így napvilágot láttak különböző énekes és zenés produkciók, valamint versek is. A gyorsan online „Ki mit tud?” körré váló kezdeményezés legmeghatóbb momentuma volt, hogy mindenki azt is megosztotta, hogy mit is ad neki ez a kórusközösség és mi hiányzik neki ebben az időszakban. Az egymással való találkozás hiánya miatti fájdalmon mindig túlmutatott az a remény és öröm, mellyel így ilyen kreatív módon ajándékoztuk meg egymást a húsvéti időszakban.

Erről a reményről tesz tanúságot a kórus gitárosának és dalszerzőjének, Rist Attilának „Ne félj” c. zeneszáma (meghallgatható erre a linkre kattintva). A refrén sorai így bátorítanak bennünket, hiszen nem vagyunk egyedül: „Ne félj, légy bátor, menj csak tovább, Urunk védő keze vigyáz most ránk. Ne félj, légy bátor, veled van Ő, a Megváltó, a Jövendő”. A kórus már el is határozta, hogy ez lesz az első ének, melyet a következő kóruspróbán megtanul majd. Szilárdan él bennünk a remény, hogy erre már nem kell sokat várnunk.