Farsangi Karnevál Ligonierben

Erdélyi télűző hagyománnyal

/ Kertész Adrienn /
kertesz.adrienn képe
A Ligonier környékbeli magyarok a farsangot évről évre a településhez nagyon közel levő darlingtoni Magyar Étteremben ünneplik meg. Az esemény nagyon népszerű és minden évben teltházas.
Az előkészületekJelmezkészítésSzékely népviseletben a farsangon A finom magyar fogások

A mulatságon a zenén, a táncon, az ötletes jelmezeken és a finom magyar ételeken kívül szórakoztató műsor is várta a vendégeket. Az est legkülönlegesebb eseménye az volt, amikor erdélyi szokás szerint űzték el a telet, amit egy szalmából készített Ilyésnek elnevezett bábu testesített meg.

Az erdélyi télűző műsor:        

A bábut először is többen megsiratták: a felesége, akit olyan sokk ért, hogy először lábra sem tudott állni a hír hallatán s egy talicskán kellett betolni a helyszínre. Mivel éppen floridai nyaralását kellett félbeszakítania a temetés miatt, haragjában jól meg is verte a férjét, de azért mindent elkövetett, hátha felélesztheti még. Próbálkozott rángatással, kiabálással, veszekedéssel és sírással. Majd egy biciklipumpát vett elő, amivel végső elkeseredésében megpróbálta újraéleszteni. Ebben készségesen segített neki a férje szeretője is, aki szintén nagyon siratta a szerelmét. Lánya, aki egy madárijesztő volt, sajnálta is az apját meg nem is, hiszen halála után nem hagyott rá semmi vagyont, ugyanis minden pénzüket eldorbézolta.

Végül belátta mindenki, hogy itt már nem lehet mást tenni, temetni kell Ilyést, a telet. Elbúcsúzott hát tőle minden rokon, jó és rossz ismerős, tehát az ivócimborától kezdve a rendőrön át mindenki. Ezután a pap beszédet mondott, azon is hol sírtak, hol nevettek, de titokban mindenki örült a tél halálának, hiszen a tavaszt, a meleget mindenki jobban szereti. Végül elindult a gyászmenet, hogy utolsó útjára kísérjék a telet. Ez alatt magyar népdalokat énekeltek.

A temetésre az étterem melletti parkolóban került sor, ahol meggyújtották Ilyést, tehát hamvasztásos temetés volt, s most már mindannyian nagyon remélték, hogy valóban vége lett a télnek, s jön a várva-várt tavasz.

Egyéb mulatságos események és érdekességek:

A tél eltemetése után következett a vacsora gulyással, kolbásszal, székelykáposztával, csirkepaprikás nokedlivel, s más magyar ételekkel, valamint forralt borral, pálinkával és sokféle finom magyar süteménnyel.

 

 

A különleges harmonikazenére sokan táncra perdültek. Előkerült a kereplő is. Sokan székely vagy más magyaros népviseletben jelentek meg a vígasságon, mások jelmezben mulattak. A legjobb jelmezt viselőket a közönség szavazatai alapján egy-egy ajándékcsomaggal díjazták. Ahogy minden évben, az est idén is nagyon jól sikerült és mindenki számára emlékezetes marad.

A mulatságról készült további képek a leleményes jelmezekről és a téltemető komikus előadásról a cikkhez csatolt galériában tekinthetők meg.