Eseménydús szeptember Montrealban

A nyári szünet után újraindultak a programok a montreali ifjúsági szervezetekben

/ Nemes Csilla Szidónia /
nemes.csilla.szidonia képe
Szeptember beköszöntével minden montreali ifjúsági szervezet megkezdte tevékenységét.
Bokréta évnyitó táncházMontreali kiscserkészekCsillagösvény Iskola kisdiákjai

A sort a Bokréta Néptánccsoport kezdte 2019. szeptember 7-én, amikor táncházzal egybekötött nyílt foglalkozást és egyben évadnyitó estet szerveztek. Ez remek alkalom volt arra, hogy a néptánc iránt érdeklődők betekintést nyerhessenek, illetve bekapcsolódjanak a több mint 50 éve fennálló Bokréta munkájába. A jó hangulatban telt est házigazdái a különböző korcsoportok vezetői voltak. A Bokréta elnöke és az ifi csoport vezetője, Dreisziger Kálmán szerint a tavalyi csoportok összetételében idén véghez vitt változtatásokra a korosztályok szerinti átrendeződés miatt is szükség volt. Így gazdagodott új tagokkal az ifi csoport, ahová a gyerekcsoportból került át néhány ifjú. A gyerekcsoportba – ahol a vezetést idén Nyitrai Attila és Paulusz Jeszika vette át – a tavaly alakult kicsik csoportjából vittek át néhány kis táncost. A legkisebbek csoportja is bővült új tagokkal, akiket két lelkes vezető, Simon Emőke és Paquette Sylvie vezet idén be a néptánc rejtelmeibe. A különböző korcsoportok próbáit egyidőben, minden péntek este 7 órától tartják az Ifjúsági Otthonban.

Másnap, szeptember 8-án a montreali cserkészek is megkezdték a munkát az új tanévben. A 37. Szent Margit lánycserkészcsapat és a 23. Szent László fiúcserkészcsapat immár a 66. évet nyitotta meg. A két csapat parancsnokai Csukly Erzsébet és Edvi István, míg a közkapcsolatokért továbbra is Herédi Mária felel. Az új cserkészév máris szervezéssel indul, hiszen nagy erőkkel készülnek az évek óta sikeres őszi táborukra, melyre ezúttal szeptember 27. és 29. között kerül sor a festői szépségű Ste. Justine de Newtonban, a Camp Pioneer nevű táborozóhelyen. Montrealban a kiscserkészeket 5 éves kortól, a cserkészeket pedig 10 éves kortól várják a foglalkozásokra minden szombaton 1 órától 3 óráig. A helyszín a Montreali Ifjúsági Otthon.

A Montreali Magyar Iskolában, ahol Nyitrai Zsuzsa óvónő vezetésével óvoda is működik, szeptember 14-én csengettek be. Török Tünde igazgatónő évek óta áll az intézmény élén, összehangolva a lelkes, önkéntes oktatók és a támogató, segítőkész szülők csapatát. A hagyományos, de modern módszerekkel tarkított tanórák mellett minden hónap utolsó szombatján nyílt napot is tartanak, amikor a tanórákat különleges tevékenységek váltják fel. Bár az első nap még rendhagyóan telt, bemutatkozással, mesefilmnézéssel, szabadtéri játékokkal, a következő héttől már a megszokott tanmenettel várják minden szombat délelőtt az Ifjúsági Otthonban a magyarul is tanulni vágyó nebulókat. Külön öröm, hogy idén több új önkéntes is csatlakozott az oktatói gárdához.

A Montreali Első Magyar Református Egyház mellett és támogatásával működő Csillagösvény Református Iskola szeptember 15-én, ünnepélyes tanévnyitó istentisztelet keretében kezdte meg a 2019–2020-as tanévet. A rendhagyó, kötetlenebb formában megvalósult istentisztelet gyermek-istentiszteletté alakult át, ahol ezúttal a gyerekek egy kicsit több szerepet kaptak: aktívan részt vettek az imádkozásban, igeolvasásban és éneklésben is. Így a gyülekezet is megismerhette azokat a gyerekeket, akik vasárnapról vasárnapra hitoktatásban részesülnek a kifejezetten keresztyén értékekre épülő és azokat közvetítő hétvégi iskolában, ahová az iskola idei Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa, Nemes Csilla felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül várja a gyerekeket. A foglalkozásokra vasárnaponként 11 órától, az istentisztelet ideje alatt kerül sor.

Minden montreali ifjúsági szervezetnek sok sikert, jó munkát, kitartást és Isten gazdag áldását kívánjuk az új tanévben!