Családi napok a magyar házban

Így telt az első alkalom

Egy népszerű új kezdeményezésről hozok most hírt Brazíliából. Márciusban a Casa Húngara új programot hirdetett családok és gyermekeik számára, amely nemcsak a rendszeresen járókat, hanem azokat is megszólította, akik ritkábban vesznek részt a közösség életében.

A rendezvény a 0–12 éves korosztályt célozta meg, és színes programokkal várta az érdeklődőket. A fő téma természetesen a közelgő húsvét volt. Az eseményen végül több mint 30 gyermek vett részt szüleikkel együtt, és a Magyar Ház hamar megtelt az aprók csevegésével.

A program népi táncokkal és játékokkal indult, nyelvtanulással egybekötve. A dalok szövegei gondosan felkerültek a táblára, a gyerekek pedig lelkesen énekelték az olyan ismert dalokat, mint az „Ég a gyertya ég”, a „Húzz, húzz engemet”, a „Tekeredik a kígyó”, a „Sétálunk, sétálunk” vagy az „Elment a nyúl a bálba”. A dalokat én kísértem citerával, a foglalkozást pedig a Pántlika Táncegyüttes oktatói vezették. Külön izgalmat jelentett egy színes, virágos játék, amely a színek magyar neveinek elsajátítását segítette.

Ezt követően tojásfestésre került sor. Festékekkel és csillámporral alaposan felkészülve még a legkisebbek is örömmel díszítették a fa- és kifújt tyúktojásokat. Érdekesség, hogy itt a tojások héja fehér, így már egy réteg festék is gyönyörűen mutat rajtuk. A kisebbek számára húsvéti színezőkkel készültünk, amelyek nemcsak őket, hanem néhány szülőt is lekötöttek.

A megfáradt résztvevőket magyar finomságok várták: frissen sült lángos és almás pite volt a menü. A nap végén lehetőségem nyílt elővenni lufihajtogató tudásomat is. Lufiállatokkal és lufikardokkal búcsúztunk a hazaindulóktól, amelyek nagy sikert arattak, sőt néhányan még a hajtogatást is kipróbálták mellettem.

Sok szülővel volt alkalmam beszélgetni, és egyértelművé vált, hogy a program hiánypótló. Kiváló lehetőséget nyújt azoknak is, akik nem a táncon vagy a cserkészeten keresztül szeretnék átadni a magyar hagyományokat gyermekeiknek. A sikert az is bizonyítja, hogy a szülők lelkesen fotózták a táblára felírt dalszövegeket, hogy otthon is gyakorolhassák, de már az asztaloknál is fel-felhangzottak a táncok közben tanult színek nevei. 

Bátran állítható hogy a tervezett programsorozat első alkalma után is érezhető volt, hogy hosszú távon is milyen fontos szerepet tölt majd be a közösség életében a családi nap. A résztvevők lelkesedése és pozitív visszajelzései megerősítették, hogy nagy igény van az ilyen eseményekre. Mi pedig már most izgatottan várjuk a következő alkalmakat, ahol ismét együtt fedezhetjük fel a magyar nyelv és hagyományok szépségeit a gyerekekkel.