BUDAFEST Manchesterben

/ Rakitai Réka /
rakitai.reka képe
Magyar zenétől volt hangos három napig, március 10–12. között a manchesteri Royal Northern College of Music. A londoni Balassi Intézet támogatásával valósulhatott meg a manchesteri zeneművészeti főiskola kamarazenekari fesztiválja (művészeti vezető: Jeremy Young), amelynek – a csárdás szellemisége jegyében – gazdag, magyar zenei örökségünk állt a fókuszában.

Az 1800-as évektől napjainkig Bartók Béla, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő, Kurtág György, Ligeti György, illetve Farkas Ferenc, Goldmark Károly, Veress Sándor zenei művei csendültek fel, továbbá elhangzottak a magyar népzene által is inspirálódott Joseph Haydn és Johannes Brahms darabjai. A fesztivál teret adott magyar népzenével kapcsolatos filmvetítéseknek, külön figyelmet szentelt a vonós formációknak, kórusoknak, valamint a Kodály-módszerrel is megismertethette az érdeklődő gyermekeket egy ingyenes foglalkozás keretein belül.

A Budafest rendezvényén a főiskola tehetséges diákjain túl fellépett többek között a Manchester Camerata zenei igazgatója, Takácsy-Nagy Gábor, Varga Gábor klarinétművész, illetve a Folktone Banda, Rőmer Ádám vezetésével: a népzenei vonós kamaraegyüttes autentikus ráadásként moldvai táncházzal készült közönségének.

A kép forrása: https://www.rncm.ac.uk/