ÖsszetartoZIK a ZIK!

/ Tóth András /
toth.andras képe
A buenos airesi Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK) november 14-én lezárta a 2020-as tanévet. Az online térben, tanárok, gyerekek és szülők együtt voltunk jelen, nemcsak Argentínából, hanem Uruguayból és Magyarországról is. Az évzáró megható pillanatokkal zárult, ugyanis a vezetőség három tagja – Zaha Alexandra, Mocsáry Anni és Gorondi Judit – 30 aktív év után átadta a stafétát.

 

Az idei tanév a hétvégi magyar iskolában is rendhagyó módon zajlott. A járvány minket is az online térbe szorított, ami sok nehézséget okozott, de a tanárok és a gyerekek is remekül alkalmazkodtak az új helyzethez. Közösen tanultuk meg a Zoom és később a Classroom használatát, aminek segítségével még színesebb, még interaktívabb órákat sikerült tartani. A technikai problémák néha kizökkentették nemcsak a tanárokat, hanem a gyerekeket is a komfortzónájukból, amit nem mindig volt könnyű áthidalni. Ugyanakkor az internet segítségével olyan családok, gyerekek is be tudtak kapcsolódni az iskolai órákba, akik másik városban vagy másik országban laknak. Ezt mindenki pozitívumként élte meg.

Az évzáró a ZIK csoportjainak bemutatkozásával indult. Az óvodások közös videóval mutatták meg, hogyan telt az idei évük Vágási-Kovács Annával, ösztöndíjas társunkkal. Őket követte a Citrom, a Mandarin, a Narancs és a Barack csoport. Tanáraik segítségével mindenki pár mondattal mutatta be saját magát és családját. A legidősebbek közül többen az órai keretek között készültek fel az őrsvezetői és segédtiszti cserkészvizsgára, amit sikeresen teljesítettek.

A tanárok bemutatkozását egy rövid mozgás követett, amit Knapecz Katával vezettünk le; egy közös moldvai tánccal búcsúztunk el a gyerekektől, szülőktől, tanároktól.

Egy gyors játék után érzelmes pillanatok következtek. Zaha Alexandra, Mocsáry Anni és Gorondi Judit, akik 30 éve a ZIK vezetőségét alkották, ünnepélyesen átadták a helyüket a következő generációnak. Fóthy Csilla vállalta azt a feladatot, hogy a következő években vezeti a Zrínyi Ifjúsági Kört, hogy a diaszpórában élő magyar gyerekek továbbra se maradjanak magyar nyelv, irodalom, történelem és kultúra tanulása, megismerése nélkül. Ajándékuk egy hosszú névsor volt, amin olyan diákok és tanárok nevei szerepelnek, akik az elmúlt 30 évben a kezük alatt nőttek, tanultak és velük tanítottak. Szem nem maradt szárazon, megindító pillanatok voltak ezek. Hála és köszönet azért a sok munkáért, amit a magyar gyerekekért tettek!