Kalandra fel! Foglald el Magyarországot!

/ Plicher Dorottya /
plicher.dorottya képe
2016.szeptember 29-én csütörtökön megrendezésre került a tavaszi tábor a melbourne-i Bocskai Központban, amelyen több mint 30 gyerek vett részt. A tábor a "Kalandra fel, foglald el Magyarországot!" címet kapta, mivel az egész nap a honi ismeretekre épült.
honfoglalo1honfoglalo2hajofujoversenyhonfoglalo3

Célunk az volt, hogy a gyerekek átfogó képet kapjanak Magyarország legfőbb jellemzőiről- földrajzi elhelyezkedését, tájegységeit, szokásait, kincseit és kultúráját illetően. A tábor szervezésében és lebonyolításában négyen vettünk részt, a programot Makkai Márta, a Bocskai Iskola vezetője mellett két KCSP-ösztöndíjas társammal és további ösztöndíjasok háttérmunkájával sikerült megvalósítani.

A napot reggeli tornával és rövid áhítattal kezdtük, majd az általános földrajzi jellemzőket vettük át, és mélyítettük el játékos feladatok segítségével.

A nap legnagyobb részét a tájegységek részletes megismerése tette ki. Alapkoncepciónk az volt, hogy a gyerekek a földrajzi ismeretek mellett a különböző tájakra jellemző eseményekről, természeti kincsekről és az egyéb jellegzetességekről való ismereteket empirikus módon sajátíthassák el. Ez azt jelentette, hogy a különböző állomások felelősei elsősorban nem frontálisan, hanem tapasztalati úton, gyakorlati kivitelezésben és játékos módon adták át az ismeretanyagot a gyerekeknek. A gyerekeket 3 csapatba osztottuk, és három különböző állomáson vártuk őket: az Alföldön, a Dunántúlon és az Északi- Középhegységben.

Az Alföldön a gyerekek megismerhették az autentikus pásztori életmódot, népdalt énekeltek, és megtanulták, hogyan kell gulyáslevest készíteni. A Dunántúl bemutatott területei elsősorban Székesfehérvár, Pécs, a zalai erdők és a Balaton térsége volt. A csapatok tagjai többek között azt is kipróbálhatták, milyen egy vitorlás verseny a Balatonon, illetve milyen, amikor korona kerül a fejükre. Az Északi- Középhegység állomása a világörökség részévé kiáltott Hollókőre és a világ leghosszabb barlangjába, az Aggteleki cseppkőbarlangba kalauzolta el a gyerekeket. Az állomás legizgalmasabb részének számított egy erre a célra épített barlang, amelyben az előzetesen kihúzott kérdéseikre kellett megkeresniük a válaszokat egy zseblámpával.

A tábor zárásaként – és a tanultak összefoglalása gyanánt – a csapatok egy „élő honfoglaló” játékban mérhették össze tudásukat. A „küzdelem” a teremben előzetesen felragasztott Magyarországért zajlott. Amelyik csapat az aznap tanultak alapján összeállított kérdésekre a leggyorsabban és legjobb eredménnyel felelt, elfoglalhatott egy magyarországi megyét. A megyékért folytatott hosszú harc után végül a lila csapatnak gratuláltunk, a játék végére Magyarország legnagyobb részét ők foglalták el.

A tábort rendkívül sikeresnek érezzük, a gyerekek egész nap lelkesen és nagy örömmel vettek részt a feladatok teljesítésében és a záró játék során az is kiderült, hogy milyen sokat tanultak belőlük!

Hálásak vagyunk, hogy a sok nehézség ellenére a tábort megtarthattuk, és hogy Isten végül nagyon megáldotta a sok belefektetett munkát és energiát.