Tavaly a Petőfi Program ösztöndíjasaként tevékenykedtem Segesváron, ahol a fogadószervezetem a Segesvári Gaudeamus Alapítvány volt. Gondolkodtam, milyen módot válasszak, hogy sikerüljön minden korosztályt bevonnom egy közös programra, ahol megszólíthatok picit és nagyot egyaránt. Figyelem a fiatalokat, figyelem a felnőtteket és mindenki kezében ott a telefon. Naponta akár több képet is készítünk, valaki önmagáról, valaki a környezetéről, valakit a múlt érdekel, mást csak a pillanat, míg mások a jövőbe tekintenek. Kíváncsivá tett, hogy egy szórványban élő magyar hogyan tudja megélni a magyarságát, számára mit jelent magyarnak lenni, és ha teheti, képileg hogyan tudná megfogalmazni. Izgalmasnak tűnő feladat volt és sikeresnek is mondható.
Ahogyan én látom magyarságunkat...
