Ausztriai gyerekek húsvéti magyarországi kalandjai

/ Fazekas Csilla /
fazekas.csilla képe
Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala 2018-ban is sikerrel pályázott a Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programjára, így idén közel negyven ausztriai magyar fiatal kap lehetőséget arra, hogy az anyaországba utazzon, megismerkedjen a fővárosával, valamint vidéki történelmi és kulturális nevezetességeivel is. Az első négynapos kirándulásra húsvétkor, március 31. és április 3. között került sor.
Ausztriai magyar gyerekek HollókőnAusztriai magyar gyerekek HollókőnAusztriai magyar gyerekek SzentendrénAusztriai magyar gyerekek Budapesten

Farkas Dorina ösztöndíjas társammal koordináltuk a pályázatot, és kísértük az egy tucat 10-15 éves ausztriai magyar gyermeket. Bécs mellett Eisenstadtból, Klagenfurtból és Linzből is érkeztek kis diákok.

A vonatút jó hangulatban telt, Budapesten a program koordinátorai, Brum Alejandra és Aradi Márk fogadtak bennünket. Az első délután az ismerkedésé, csapatépítő játékoké volt a főszerep. Az ausztriai csapathoz csatlakoztak fiatalok Dél-Amerikából és Dél-Afrikából is. Az esős, hideg időben társasjáték estet szerveztünk.

Húsvét vasárnap a Hollókői Húsvéti Fesztiválra látogattunk el. „Hollókő húsvétol, ha esik, ha fúj” szlogennel felkészülve várták a szervezők a látogatókat; a szabadtérre tervezett programok egy részét a kedvezőtlen időjárás miatt fedett helyen rendezték meg. A hagyományok és az életöröm ünnepén gazdag folklórprogram és palóc gasztronómia, koncertek, családi és gyermekprogramok nyújtottak feledhetetlen élményeket. A bájos ékszerdoboz, az Ófalu parasztházai és köves utcái visszarepítettek minket az időben. A gyerekek betekintést nyerhettek a húsvéti népszokásokba, köztük az elmaradhatatlan locsolkodásba, a Dűvő zenekar muzsikájára a Hollókő és Nógrád Táncegyüttessel mulatozhattak, részt vehettek a Cimbaliband és a Kerekes Band koncertjén, kipróbálhatták a textil húsvéti tojás készítést, kürtőskalácsozhattak, és voltak, akik népviseletbe is bújhattak az izgalmas nap során. Késő délutánra már a nap is próbált kibújni a felhők közül, így sok-sok élménnyel gazdagodva még jobb kedvvel tértünk vissza Budapestre az esti órákban.

Húsvét hétfőn Szentendrére látogattunk el. Szerencsére az eső már nem esett, bár fújt a szél, a napsütés kárpótolt minket. A Bükkös patak mentén sétáltunk a belvárosba, mely művészetével és kultúrájával magával ragadja a látogatókat. Idegenvezető kíséretében néztük meg többek között a Belgrád-székesegyházat, a Péter-Pál római katolikus templomot, a városházát, a Pestis keresztet, majd lesétáltunk a Duna partra is. Nem maradhatott el a lángosozás sem, a legismertebb magyar street food-ot mi sem hagytuk ki.

A belváros után a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) hagyományos húsvéti rendezvényére látogattunk el, amely idén a Családok Éve programsorozat része is volt. Húsvéti népszokások felelevenítésével, izgalmas játékokkal, bábszínházzal, koncertekkel várták a családokat a szabadtéri múzeumban. A gyerekek megismerhették a koszorúfonás, tojásberzselés fortélyait, és számos egyéb kézműves foglalkozáson, ügyességi játékokon vehettek részt. Magyarország legnagyobb szabadtéri gyűjteménye bemutatja a Kárpát-medence jellegzetes tájegységeinek népi építészetét, a falusi és mezővárosi társadalom különböző rétegeinek lakáskultúráját, életmódját.

Budapestre késő délután értünk vissza. Vacsora után felsétáltunk a Gellért-hegyre. A Szabadság-szobor tövéből gyönyörű kilátás nyílik a fővárosra, ez minket is ámulatba ejtett.

Mivel a hollókői néptáncolást nagyon élvezték a gyerekek, a búcsú esténken Alejandra táncházat szervezett nekünk, ahol első sorban moldvai körtáncokat tanított.

Kedden az első állomásunk a budai vár volt, ahol Mátyás királlyal kapcsolatos meséket mondott az idegenvezetőnk, miközben tekerőlanttal kísérték utunkat. Megnéztük a Halászbástyát, a budavári Nagyboldogasszony-templomot (Mátyás-templom) és a Sándor-palotát is.

A mesés várséta után a Petőfi Irodalmi Múzeumba mentünk, melynek feladata a magyar irodalom tárgyi emlékeinek gyűjtése, őrzése és bemutatása. A legjelesebb magyar költők, írók és irodalomtörténészek, köztük például Petőfi Sándor és Arany János hagyatékával ismerkedhettek meg a gyerekek és interaktív játékokat is kipróbálhattak. A Károlyi-palota impozáns termeit, a Vörös-szalont és a Télikertet is megnéztük. Budapest klasszicista építészetének jelentős emléke közel hatvan éve ad otthont a Petőfi Irodalmi Múzeumnak.

Ebéd után elbúcsúztunk Alejandrától és Márktól, akik nagyon kedves, gondoskodó házigazdának bizonyultak, és mindent megtettek, hogy sok-sok élménnyel és hasznos tapasztalatokkal indulhassunk haza.

Hálásan köszönjük a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek.