A 48. zürichi magyar bál

/ Ferkó Zoltán /
ferko.zoltan képe
A kora őszi Svájci Magyar Ház Nap mellett hagyományosan ez a rendezvény vonzza a legtöbb résztvevőt a Zürichben és környékén élő szép számú magyarság köréből.
Első bálozók nyitótáncaAz Óperenciás NéptáncegyüttesAz ünnepi vacsora előttBálozók díszsorfala

Ködös, borongós reggelre ébredtek február 2-án a zürichiek. A hosszú téli időszak mindannyiunk által várt végének közeledtét jelezte viszont, hogy ezen a napon rendezték meg a zürichi magyarság egyik legnagyobb éves eseményét, a magyar bált. A veterán bálozók elmondása szerint a két év múlva jubiláló ünnepség korábban olykor öt-hatszáz fő részvételével zajlott. Bálozni vágyókból idén sem volt hiány, a jelentkezők száma bőven háromszáz felett volt. Helyszínül most is a már évtizedek óta jól bevált zürichi Swissôtel elegáns nagyterme szolgált.

A szervezés már hónapokkal korábban kezdetét vette. A báli meghívó és a belépőjegyek megszerkesztése, kinyomtatása, a menü összeállítása, díszvendégek meghívása, a fellépő művészekről való gondoskodás, a szállodával való egyeztetés, az esemény népszerűsítése, a foglalások és befizetések nyilvántartása, a ruhatár és a tombola megszervezése együttvéve annyi teendővel jár, amennyit lehetetlen volna összehangoltan elvégezni egy olajozottan működő szervező csapat nélkül. Szennyessy László, a Svájci MagyarHáz Alapítvány elnöke hatékony koordinálásának köszönhetően végül minden apró részlet a helyére került, este hét órakor nyugodt szívvel várhattuk az elegánsabbnál elegánsabb ruhában érkező vendégeket.

A hivatalos műsor kilenc órakor vette kezdetét. Az ünnepi köszöntők sorát Szennyessy László nyitotta, aki ez alkalommal sem mulasztotta el hangsúlyozni, milyen fontos szerepe van a szülőföldjüktől távol élő magyarok megmaradásában az itteni magyar óvodának és iskolának, a magyar nyelvű hitéletnek, a cserkészetnek, a táncháznak és az ilyen nagyszabású rendezvényeknek, mint a magyar bál. Éppen ezért lényeges, hogy ezeken a kulturális eseményeken minél gyakrabban részt vegyünk és bevonjuk gyermekeinket is. Külföldön élve különösen igaz, hogy csak élő közösségben lehetséges identitásunk megőrzése, ami egészséges személyiségünk alapját is képezi.

A következő felszólaló Magyarország berni nagykövetségének konzulja volt. A zürichi magyar rendezvényeken gyakori vendégnek számító Dr. Orbán Zsolt szívélyes hangon köszöntötte az egybegyűlteket és tartalmas szórakozást kívánt az estére az első bálozóktól a már tapasztaltabbakig mindenkinek. A legidősebb bálozónk egyébként idén tölti be 88. életévét. A kiváló hangulatra többek között a bál díszvendége, az Edda Művek rockzenekar frontembere, Pataky Attila jelentette a garanciát, aki szintén üdvözölte az ünneplő sokadalmat. Az eseményekről az Echo TV stábja készített tudósítást.

A köszöntők sorát az első bálozó fiatalok nyitótánca követte. A zenei aláfestésül szolgáló bécsi keringő akkordjait ezúttal is a Magyarországról érkezett Henter Ambrus és zenekara szólaltatta meg. Az elegáns frakkok és hófehér estélyi ruhák után az Óperenciás Néptáncegyüttes tagjainak autentikus erdélyi népviselete töltötte be a táncteret. A délelőtt még gyerek táncházat tartó együttes fergeteges válaszúti és magyarlapádi táncokkal kápráztatta el a nagyérdeműt. Látványosan megkoreografált előadásukkal ezúttal is elsöprő sikert arattak. A talpalávalót szokás szerint a Turai Banda húzta számukra.

Időközben szorgos pincérek hada felszolgálta a nyírségi gombóc levesből, boros aszalt szilvával töltött sertés szűzérmékből és desszertként lúdláb tortából álló báli menüt. A kalóriákat ezután népszerű magyar és nemzetközi slágerekre táncolva lehetett lemozogni, majd a közönség hangos ovációja közepette az est sztárvendége, Pataky Attila lépett a színpadra. A teremben lévő összes okostelefont a magasba emelték, mindenki élőben szerette volna megosztani a felejthetetlen perceket, amikor testközelből hallhattuk A hűtlen, az Éjjel érkezem, a Gyere őrült és sok más, nemzedékek érzelemvilágát formáló dal szerzőjét. A kör közepén állok kezdetű számával búcsúzó énekes távozását követően hajnali négy óráig muzsikált a zenekar, a végéig csak a legkitartóbbak bírták a táncparketten. Egy órával később résztvevők és szervezők egyaránt elégedetten térhettek nyugovóra, 2019-ben is újra sikeresen lezajlott egy zürichi magyar bál.