2018-ban a Southendi Magyar Közösség nyerte el a Magyar Kultúráért az Egyesült Királyságban Díjat
Az iskola pedagógusai önkéntesen, szabadidejükben végzik ezt a munkát, de így talán még lelkesebben készülnek a kéthetente szombatonként tartott iskolai alkalmakra. Most azonban nem csak a foglalkozások levezetése miatt voltak izgatottak, hanem más okból is. A legtöbb tanár ugyanis tagja a Southendi Dalárdának, amely aznap délután fellépett a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Az iskolai foglalkozások után, 13 órakor kezdődött a műsor, amelyre a jelenlévő gyerekeken és szüleiken kívül szép számmal érkeztek a vendégek. A Himnusz eléneklése után szavalatával Antalóczy Orsolya, a HubArt Londoni Magyar Színtársulat tagja nyitotta meg a programot, aki Wass Albert: Hontalanság Hitvallása című versét adta elő. Ezt a Southendi Dalárda fellépése követte, akik Szemerédi Léda vezényletével magyar költők megzenésített verseivel készültek. A dalok hangulata a könnyed játékosságtól (Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem) a melankolikusabb felütésen át (Radnóti Miklós: Éjszaka) egészen a pattogósabb ritmusokig (Weöres Sándor: Forgós-ropogós) széles skálán mozgott. Az énekelt versek után ismét a szavalat vette át a főszerepet, Farkas Attila Southenden élő bábszínművész József Attila: Tűz van című versével zárta a Magyar Kultúra Napja alkalmából összeállított műsort.
Az ünneplésnek azonban még nem szakadt vége, sőt ezután kezdődhetett igazán, hiszen a közönség soraiban ültek a Londoni Magyar Kulturális Központ Balassi Intézete képviselői is, akik egy örömteli hírrel és egy oklevéllel érkeztek a rendezvényre. Ez nem más volt, mint a 2018-as Magyar Kultúráért az Egyesült Királyságban Díj, melyet a Londoni Magyar Kulturális Központ vezetője, Pataki Eszter ünnepélyesen nyújtott át az egész Southendi Magyar Közösséget képviselő Káldi Attila elnöknek. A Balassi Intézet által évente meghirdetett pályázat célja, hogy támogassa a magyar diaszpóra kulturális identitását erősítő szervezeteket. 2014-es megalakulása óta a Southendi Magyar Közösség fontos célkitűzése, hogy olyan színvonalas magyar rendezvényeket valósítson meg és Southend-on-Sea városában olyan magyar közösséget szervezzen, amely méltó lehet egy ilyen elismerésre is. Így különösen nagy öröm volt, hogy a zsűri 2018-ban a southendi magyarok szervezetének ítélte ezt a díjat. Ahogy Káldi Attila is hangsúlyozta, ez az elismerés nem csak a szervezetnek szól, hanem a közösség minden tagjának, azoknak az önkénteseknek és a programok lelkes résztvevőinek, akik nélkül nem létezhetne a Southendi Magyar Közösség.
A jó hangulat további fokozására táncház következett, ahol mindenki megmozgathatta az ülésben elgémberedett tagjait, illetve rákészülhetett a Southendi Menza magyaros ételeire. A résztvevők tehát valóban színes napot tudhattak maguk mögött, amiben a gyerekzsivajtól kezdve a komoly, ünnepi hangulat mellett a tánc, az ünneplés, és a vidámság is helye kapott.