Tükrös zenetábor Perth-ben

Magyarországi zenészek oktattak három napig Ausztráliában

/ Kákai Emese /
kakai.emese képe
Gone Back West címmel tartotta éves zene- és tánctáborát az ausztráliai magyar közösség, ezúttal ismét az ország nyugati felén, Perth-ben. A három nap alatt nagysajói és széki dallamokkal ismerkedtek meg az énekesek, a hegedűn, brácsán, bőgőn és cimbalmon játszó kezdő, valamint haladó zenészek.
Ismerkedés a citerávalRögtönzött táncházTáborzáró koncert - cimbalom, haladó szintTáborzáró koncert - mesterek bandája

2017. szeptember 27-29-én népzenei tábor zajlott a nyugat-ausztráliai Bullsbrookban.

Közel 60 résztvevővel indult népzenei képzés a Tükrös zenekar vezetésével egy hideg tavaszi napon. Az ősz óta szerveződő tábor híre nem csak a szigetország magyarjaihoz jutott el, hanem az északi féltekére is, így kanadai résztvevője is volt a tábornak. Az országhatáron belül pedig több városból, főként a keleti partról, Canberra-ból, Melbourne-ből, Sydney-ből is érkeztek táborozók, de a perth-i magyarok részéről is érdeklődés volt tapasztalható a városban rendezett képzés iránt, számos család érkezett akár csak egy-egy napra is az északi városrészbe.

A zenei foglalkozások délelőtt és délután, két-két részletben zajlottak, hangszerenként külön kis csoportokban tanultak a kezdők, a haladók és a mester szinten játszók a Magyarországról érkezett zenészektől, de volt külön énekes, hangképző csoport is. Cimbalmon, hegedűn, brácsán és bőgőn játszottak a táborozók, a foglalkozások közti szünetekben a citerával ismerkedhettek az érdeklődők, s esténként előkerült néhány harmonika is… Ugyanis minden nap végén örömzene volt, s ebből rögtönzött táncház alakult ki a jelenlévők között, a háromnapos intenzív képzés végén pedig frissen alakult bandák mutatták be tudásukat, amire az elmúlt napokban tettek szert.

Ez alatt a néhány nap alatt új barátságok szövődtek, s régiek erősödtek meg az Ausztráliában élő, népzenét kedvelő magyarok között, s engem, mint új ismerőst is nagyon hamar befogadtak, számomra mégis a legnagyobb élményt egy helyi magyar kisfiú adta. Egyik délelőtt felfigyelt a citerám hangjára, odajött, érdeklődött, megmutattam neki a hangszert. Az érdeklődésből egész napos tanulás lett, majd a nap végén odajött, s minden kertelés nélkül megsúgta nekem, hogy eddig nem tudta, hogy mit kérjen karácsonyra, de már tudja. Egy ilyet. S rámutatott a hangszeremre…