Amikor elkezdtük a felnőtt magyaroktatást, Bogi (Andrónyi Boglárka, a Brisbane-i Magyar Iskola ösztöndíjasa) és én pontosan tudtuk, hogy van egy aprócska problémánk: egyikünk sem tanár. Magyar mint idegen nyelv szakot sem végeztünk, és korábban egyikünk sem tanított magyarul olyanoknak, akiknek nem ez az anyanyelve. Ennek megfelelően az első órák előtt és alatt volt bennünk "némi" izgalom. Hogy aztán ez az izgalom idővel átalakuljon lelkesedéssé, jókedvvé, és néha egy kis pánikká, amikor rájöttünk, hogy a magyar nyelvtan még nekünk is tud meglepetést okozni. Jó, jó, leginkább nekem.
Azt hiszem, Nóra néni, a gimnáziumi magyartanárom, nem minden órán lett volna büszke rám. Egy-egy nyelvtani szerkezet magyarázata nekem is okozott néhány kellemetlen pillanatot. Cserébe legalább újra megtanultam velük. Talán éppen ez volt az egyik legjobb része az egésznek: miközben tizenegy embernek próbáltuk elmagyarázni, hogyan működik a magyar nyelv, mi magunk is újra rácsodálkoztunk arra, amit anyanyelvűként sokszor gondolkodás nélkül használunk.
A tizenegy fős csoport ráadásul egyáltalán nem volt homogén. Volt, aki szinte teljesen kezdőként érkezett, mások már középhaladó szinten beszéltek, és olyan is akadt, aki egészen haladó szinten állt. Már a szintfelmérő összeállítása is komoly feladat volt, de az igazi kihívást az jelentette, hogy az órákon egyszerre kellett mindhárom szinttel foglalkoznunk. Miközben az egyik diáknak még egy alapvető nyelvtani szerkezetet gyakoroltunk, a másiknak már összetettebb mondatokat kellett adnunk. Folyamatosan figyelni, kérdezni, magyarázni, feladatot módosítani és párhuzamosan több szinten gondolkodni – ez talán egy tapasztalt pedagógusnak sem lett volna mindig egyszerű feladat.
Körülbelül a nyolcadik-tizedik órára jutottunk el oda Bogival, hogy az órára való felkészülés már nem vitt el irreálisan sok időt. Addigra ráéreztünk egymás működésére, és arra is, hogyan lehet úgy összeállítani egy másfél órás órát, hogy mindenki kapjon benne valamit. A tizennyolc csütörtök este alatt pedig nemcsak a tanítás lett egyre könnyebb, hanem egy igazán jó kis csapat is összerázódott.
Minden csütörtökön 18:00 és 19:30 között találkoztunk online, és a képernyők mögött Melbourne-ből, Brisbane-ből, a Gold Coastról, sőt néha éppen Magyarországról kapcsolódtak be a diákok. Ők mind olyan emberek voltak, akik valamilyen módon kötődnek a magyar nyelvhez és kultúrához. Volt közöttük más anyanyelvű, görög és ausztrál is, de mindannyiuk életében volt egy magyar családtag, pár vagy közeli kapcsolat, ami miatt szerették volna jobban megérteni ezt a nyelvet és talán rajta keresztül egy kicsit jobban megérteni azt a kultúrát is, amelyhez a számukra fontos emberek tartoznak. Voltak olyanok is, akik magyar szülőktől, de már Ausztráliában születtek, így akcentussal és szinte nulla nyelvtudással éltek itt, de megértették, hogy a magyar identitásuk egyik legfontosabb része a nyelvtudásuk lesz, mert ez a nemzet valóban nyelvében él.
Mert egy nyelv ennél sokkal több, mint szavak és nyelvtani szabályok. Különösen a magyar. Egy-egy ízes szófordulat, egy vicces kifejezés, egy szólás vagy közmondás mögött sokszor ott van egy egész gondolkodásmód. Talán ezért is reméljük, hogy a tizennyolc óra után nemcsak néhány új szó, igeragozás vagy rag marad velük, hanem néhány olyan kifejezés is, amelyet egyszer majd egy magyar családi asztalnál, egy beszélgetésben vagy egy viccben már magabiztosan tudnak használni.
A tanfolyam lezárult, de nagyon reméljük, hogy a tanulás nem. Jó lenne, ha a Gold Coast-i és a Brisbane-i Magyar Iskola keretein belül a későbbiekben is lenne lehetőségük folytatni a magyar nyelv tanulását. Ennek nemcsak a diákok örülnének: a hozzájárulásukból befolyó szerény tandíj az iskolák számára is egy kis pluszbevételt jelenthet.
Mi pedig hálásak vagyunk, hogy belevágtunk. Mert a végére kiderült, hogy nem feltétlenül kell valakinek magyartanárnak lennie ahhoz, hogy kedvet csináljon a magyar nyelvhez. Néha elég hozzá tizenegy kíváncsi ember, két kissé ideges ösztöndíjas, tizennyolc csütörtök este, és egy olyan nyelv, amely még a saját anyanyelvű beszélőit is képes időnként meglepni.
