Tavaszi szünet a sydney-i Magyar Református Egyháznál

/ Könczei Soma /
konczei.soma képe
A tavaszi szünetben sem maradtak program nélkül a sydney-i magyar fiatalok.
táborkirándulás

A tavaszi szünet ismét a fiatalokról szólt a sydney-i Magyar Református Egyháznál. Október 5. a strathfieldi templom gyülekezeti terme és udvara gyerekzsivajtól volt hangos. A református gyülekezet minden évben megtartja a Kincses Tábort, ami idén télen is sok gyereket vonzott. Ez a csütörtöki nap ennek a téli tábornak a folytatásaként is tekinthető: a benti, ülős programokat – bibliai témájú történeteket hallhattunk épülésünkre, kézműves foglalkozás, rajzverseny (téma: I. László király) kötötte le a gyerekeket – kinti és benti aktív programok váltották (néptánc, gyermekjátékok, foci). A létszám talán a téli táborhoz képest is nőtt, több, mint 30 gyerek vett részt az eseményen.

Másnap pénteken a fiatal családoké volt a főszerep: a Featherdale Wildlife Park Sydney legizgalmasabb állatkertje, ahol testközelből ismerhetők meg Ausztrália legérdekesebb állatai – kivéve a krokodilt: azt csak messziről szabad nézni…

Október 7-én, szombaton, a program zárásaként a fiatal felnőtteket szólítottuk meg. A Kuring-gai Nemzeti Parkban fekvő festői szépségű Bobbin Headbe túráztunk közel húszan. A program sok új embert vonzott, olyanokat, akiket eddig nem láthattunk magyar közösségben, viszont a remek hangulat ami a kirándulást jellemezte – valószínűsítheti, hogy még találkozunk velük újabb rendezvényeken is