Szüreti mulatság és hálaadás Berlinben

/ Sinkó-Szabó Lilla /
sinko.szabo.lilla képe
Egy igazi szüreti mulatsággal ünnepelte a 86. Apáczai Csere János cserkészcsapat Berlinben az őszi betakarítás idejét. Hangulatosan feldíszített teremmel és megterített asztallal vehette kezdetét a szüreti bál, ahol valóban kopogtak a cipők és pörögtek a szoknyák.
készülődéskukoricamorzsoláshálaadó istentisztelettánc

Szeptember 14-én, szombat délután több mint 20 fiatal gyülekezett, hogy szorgos munkával közösen készítsék elő a termet a délutáni programokra a csapat vezetőivel Czirják Emesével és Szántó-Konthur Krisztinával.

Először bemelegítésként felidéztük a hagyományos őszi munkákat, és egynéhány szüreti népdalt és bordalt is elénekeltünk. Nem csak a szüret hagyományairól hallhattunk, hanem a beszélgetést követően a cserkészek már a térképen is meg tudták mutatni, merre vannak Magyarország leghíresebb szőlőhegyei. Az igazán nagy izgalmak azonban csak ekkor kezdődtek: a szőlőtaposásról és kukoricamorzsolásról többé nem csak képeket láthattunk, hanem bizony ki is próbálhatták azt a lelkes jelentkezők. A szüreti bál egyik legjobban várt pillanata egy hagyományos játék volt. A finomságokkal feldíszített termet csősz vigyázta, akit  szemfüles tolvajoknak kellett kijátszania. Nem volt könnyű dolga a csősznek! Ennek ellenére mégis sikerült tolvajt fognia. A büntetés nem volt túl szigorú annak, aki tud magyar nyelvtörőt.

Nem múlhat el a szüreti bál igazi nóták és tánc nélkül. Éppen ezért itt is pörögtek a szoknyák, kopogtak a cipők és szívből zengett a dal. A bálon Hudáky Katinka ösztöndíjas is nagy örömmel segédkezett.

A délutáni program részeként egy hálaadó istentiszteletet is tartottunk. A liturgiai szolgálatban a cserkészek is részt vettek, bibliai igeszakaszokat olvastak fel. Az igehirdetés szolgálatát Sinkó Gábor végezte, a liturgiát pedig jómagam.

Az alkalmon minden testi-lelki javunkért és a délután átélt örömért is hálát adtunk. Isten áldását kértük minden munkánkra és olyan jókedvet, amellyel ezen a napon is megajándékozott bennünket.