Sok születésnapokat vígan megélhess - Filmvetítéssel egybekötött évfordulós előadás, és táncház Los Angelesben

/ Vámosi-Kovács Ágnes /
vamosi.kovacs.agnes képe
A Kárpátok Néptáncegyüttes 58. születésnapját ünnepeltük. Filmvetítés, tánc, kiállítás és táncház szórakoztatta a közönséget.
FilmvetítésKiállításSzületésnapi tortaKárpátok

A Kárpátok Néptáncegyüttes 58. születésnapjára gyűltünk össze 2023. március elején a Szent István templomban. Az est különlegessége volt, hogy nem pusztán egy táncelőadásra invitált az együttes, hanem egy filmvetítésre is. A "Kárpátok Revived - The Post Pandemic Project" névre keresztelt alkotás a tánccsoport pandémia utáni újraindulását mutatja be. A vetítésből megtudtuk, hogyan tértek vissza a táncosok a világjárvány miatti korlátozásokat követően: kellett egy közös cél, egy feladat. Felelevenítették hát régebbi táncaikat, születtek új koreográfiák, s ezeket profi fénytechnikával, magas színvonalú operatőri munkával rögzítették.

A premiert megelőzően az együttes felhívást tett közzé, miszerint különböző mértékű anyagi támogatás fejében bárki a film producerévé válhat. A lehetőséggel többen éltek is, nagylelkű felajánlásaikért köszönet jár. Az est folyamán megtekintettünk egy részletet Antal Tímea "Tiszán innen, tengereken túl" című filmjéből, melyben a Kárpátok táncosai is megmutatták tehetségüket. A közönség meglátogathatta az együttes kiállítását, ahol a kezdetektől napjainkig szerepeltek képek, szórólapok, emléktárgyak, a Kárpátok SHOP-ban pedig különböző, a táncegyütteshez köthető ajándéktárgyat vásárolhattak az érdeklődők. Az estet tortavágással és egy fergeteges hangulatú táncházzal zártuk. Boldog születésnapot Kárpátok!