Szentségimádás Sydney-ben

Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve

/ Reményi Tamás /
reményi.tamás képe
Jézus Krisztus a kezdet és a vég, az Alfa és az Omega, a világmindenség Királya, aki jelen van az Oltáriszentségben. Őt fogjuk dicsőíteni az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson 2020-ban Budapesten. Idén november 24-én, Krisztus Király ünnepén ismét világméretű szentségimádásra hívtak mindenkit a szervezők. Egy éve harmincezren imádkoztunk 18 országban, 840 helyszínen.
Szentségimádás a Szent Erzsébet OtthonbanA lelkes segítők Sremko Elizabeth, Zsidi SáraKözel hetvenen vettek részt a szentségimádásonKözpontban az Oltáriszentség

Ehhez a világméretű kezdeményezéshez kapcsolódtunk mi is Sydneyben. 2018. november 25-én 9.30-kor Szondi Jenő atya a Szent Erzsébet otthon kápolnájában kihelyzete az oltárra az Eucharisztiát. Egy órán keresztül csendes szentségimádást tartottunk, majd Reményi Tamás, Sremko Elizabeth és Zsidi Sára vezetésével imádságok és énekek segítségével kapcsolódtunk be a közös imába. A szentségimádás időtartama alatt a hívek a bűnbocsánat szentségéhez járulhattak, szentgyónásban részesülhettek. A közel hetven résztvevő így csatlakozott lélekben és imádságban a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészüléshez.

Ausztráliában még egy helyszínen is összegyűltek a katolikusok, Queenslandben, Marian Valleyben. Ott Böjte Csaba vezetésével imádkoztak együtt a hívek. Bízunk benne, hogy az idei évben még többen imádkoztunk együtt és dicsőítettük a mindenség királyát! Az Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülést és annak sikerét imáinkban hordozzuk!