Szent István nap a stockholmi Magyar Házban

/ Szalóki Petra /
szaloki.petra képe
Augusztus 31-én, egy napsütéses szombaton rendezték meg a stockholmi Magyar Házban a hagyományos Szent István napi ünnepséget, amely ez alkalommal különleges programmal várta az érdeklődőket.
Rozsnyay Béla szobrász és ékszertervező kiállításaA kiállítás látogatóidr. Marinovich Endre előadásaHeinczinger Mika előadása

Az ünnepség egy különleges kiállítás megnyitójával vette kezdetét. A résztvevők az áprilisban elhunyt, erdélyi születésű szobrász és ékszertervező, Rozsnyay Béla kiállítását tekinthették meg, amelyet Somodi Anett, a művész élettársa hozott el az esemény kedvéért Stockholmba. A programot Feldőtő Emese, a Magyar Ház Közösség elnöke nyitotta meg, majd átadta a szót Bereczky-Veress Bíborkának, a művész barátjának, aki mesélt a szobrász életútjáról, munkásságáról, ezzel hozva közelebb a kiállított tárgyak mögött rejlő alkotót a látogatókhoz.

Ezt követően az érdeklődők dr. Marinovich Endre – a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár vezetőjének – ünnepi előadását hallgathatták meg, amelyben e jeles ünnepnaphoz kötődően az államalapítás körüli esztendők történelmi vonatkozásáról, hátteréről beszélt.

A továbbiakban Heinczinger Mika, a Misztrál együttes tagja lépett a színpadra, aki többféle hangszeren is kiválóan játszik, így előadásában csodás énekhangja mellett megszólalt a délután folyamán gitár, saz, fidula, doromb és duda is.

A nap zárásaként a vendégek közös vacsorán vehettek részt.