A rózsaszín minden árnyalata

/ Császár Ilma Dóra /
csaszar.ilma.dora2022 képe
Egy mára már nemzetközi szinten működő magyarországi kezdeményezésként induló felolvasóest sorozat idén egy új állomással, Madriddal bővült. A helyi magyar közösség örömmel és lelkesen kapcsolódott be az Okuláré Projektbe.
RózsaszínRózsaszínRózsaszínRózsaszín

A kezdeményezés elsődleges célja, hogy lehetőséget adjon kortárs magyar pályakezdő drámaíróknak arra, hogy valódi élő közönség előtt próbálhassák ki magukat egy rövidebb művükkel.

Az egész évben tartó projekt során kéthavonta 3-3 magyar egyfelvonásos dráma kerül felolvasásra az eseményre jelentkező helyszíneken, ahol a jelenlévő közönség szavazza meg a neki legjobban tetsző darabot.

A kiválasztott művek mindegyike egy adott hívószóra íródik, mely szó ebben a fordulóban a "rózsaszín" volt.

Az este során az alábbi művek hangoztak el: Bereczk Imola - Két perc, Nagy-Szakmáry Attila - Szinesztézia, Rédei Roland - Amazonok.

Az esemény a helyi magyar közösség aktív részvétele nélkül nem jöhetett volna létre. A három egyfelvonásos dráma 16 szereplőjét mi magunk olvastuk fel, játszottuk el.

A felolvasást egy a művekről szóló beszélgetés, majd a titkos szavazás követte. Az estet még különlegesebbé tette, hogy Rédei Roland, az Amazonok című mű szerzője is jelen volt a felolvasáson, aki örömmel válaszolt minden kérdésünkre, és mesélt művének keletkezéséről is.

Roland műve kapta egyébként a legtöbb szavazatott a madridiaktól, és egyben a forduló abszolút győztese is lett.

Az első alkalommal, kísérleti jelleggel megtartott esemény Madridban sikerrel zárult, a helyi közösség pedig lelkesen várja a folytatást és ősszel újra készül a színházi estre.