Programokkal teli hétvége Sao Pauló-ban

/ Tomori Márk /
tomori.mark képe
Sűrű programokkal telt a Sao Pauló-i magyarság hétvégéje: cserkészet, előadások és egy felejthetetlen táncház.
CserkészetPántlika TáncegyüttesZrínyi NéptáncegyüttesTáncház

Szeptember 21-én a 13. sz Szondi György cserkész csapat tartotta rendhagyó találkozóját ez alkalommal nem rendhagyó helyen, a Sao Paulo-i Jardim Botanico-ban. Itt a cserkészek jobban megismerkedhettek a természetünkben lévő fákkal és növényekkel, valamint ritka szép virágokkal. A cserkészetet nagyon élvezték a kiscserkészek, akik idén még többen vannak, mint tavaly voltak.

Ezen a hétvégén volt a 48. Néptáncok Nemzetközi Fesztiválja a Sao Paulo-i Liberdade negyedben, ahol a Zrínyi Néptáncegyüttes és a Pántlika Táncegyüttes is büszkén képviselte a magyar néptáncot. A fesztiválon már évek óta részt vesznek az együttesek, így történt ez tavaly is. A programban a magyar táncokon kívül láthatóak voltak még német, orosz, japán nemzetiségű táncok, és még sok más érdekesség.

 
A Zrínyi Néptáncegyüttes szombat délután lépett fel a közönség előtt magyarpalatkai táncokkal, mely nagyon jól sikerült és elképráztatta a nézőket. A Pántlika Táncegyüttes a vasárnapi programot szinesítette kalocsai táncokkal, ahol nem csak a táncot, de az egyedülálló viseletet is megcsodálhatták az érdeklődők.

 

A szombati napon a magyar ház táncházat rendezett az érdeklődők számára, ahol bárki betekinthetett a magyar kúltúra, gasztronómia és a néptánc világába. A táncházban sokan részt vettek és nagyon jó volt a hangulat.

Moldvai és rábaközi tánc tanítása mellett rengeteg szabad tánc és mulatás volt szombat este a Sao Paulo-i magyar házban. A falatozóban az érdeklődőknek lehetőségük volt magyar borokat fogyasztani, valamint lángost és magyar pörköltet is, de a vegetáriánusok sem maradtak éhesek, ugyanis gombapörkölt készült számukra.