Népzene és táncház a magyar gyerekeknek Guildfordban

Telt ház a Kolompos együttessel

/ Kelemen Lehel /
kelemen.lehel képe
Október 7-én, szombaton táncházzal egybekötött koncertet adott a Guildfordi-i magyar tanodában a Kolompos együttes. A telt házas rendezvényen elsősorban a környéken élő magyar gyermekek és szüleik vettek részt.
Népzene és táncház a magyar gyerekeknek Guildfordban / fotó: Kelemen Lehel

A koncertet a tanodát működtető Hungarian Cultural Association (HCA) szervezte, amely a magyar kultúra, identitás és hagyományok megőrzését tekinti fő céljának, s ennek jegyében a szombatihoz hasonló programok mellett irodalmi, történelmi, honismereti és képzőművészeti foglalkozásokat is lebonyolít, elsősorban gyermekek számára.

A Kolompos már másodszor játszott Guildford-ban. A zenekar a kilencvenes évek elejétől népszerűsíti a világ minden táján a magyar népzenét. Sajátos előadásmódjuknak köszönhetően – mint például a közönség játékos bevonása, a műsor humoros betétekkel való kiegészítése – mára az anyaországi gyermekek körében a műfaj egyik legnépszerűbb közvetítőivé nőtték ki magukat.

A mostani koncerten korántsem csak a tanoda látogatói vettek részt. A négygyermekes Krisztina (41) például egy Facebook-bejegyzésnek köszönhetően értesült az eseményről, s a közel száz kilométerre fekvő Portsmouthból érkezett a helyszínre. Mint mondja, előzőleg még csak nem is hallott a tanodáról, s azért döntöttek a szombati program mellett, mert a családban nagyon fontosnak tartják a magyar hagyományok ápolását. Jelenlévő gyermekei közül csupán Borka (8) nyilatkozott. A kérdésre, miszerint mi tetszett neki a leginkább, határozottan az ebédet nevezte meg, hozzátéve: nagyon várja már a következő mulatságot.

A kínálatban hagyományos magyar ételek szerepeltek: babgulyás, hurka, székelykáposzta, palacsinta és rétes – a jelek szerint az identitás megőrzésének leghatékonyabb eszközei.

 

(Szöveg: Harrach Gábor; fotók: Kelemen Lehel, ld. még a képgalériát is)