Néptáncosok müncheni kurzusa

Hagyományaink nyomában

/ Patai Borbála /
patai.borbala képe
A szélrózsa minden irányából érkeztek néptáncosok, magyar néptáncot kedvelők a müncheni Regös Néptánc Egyesület és Együttes meghívására. Az együttes tagjainak kezdeményezésére a vezetők – Bilicki Viktor és Bilicki Tímea – október 21-én palatkai táncoktatásra invitálták a táncos lábú barátokat, ismerősöket.
Tánc közbenJárd ki lábamTáncházbanPalatkai Banda

A lehetőség híre eljutott Franciaországba, Magyarországra és Svájcba is, így Strasbourgból, Zürichből, Budapestről is körünkben üdvözölhettük a néptánc szerelmeseit. Az egésznapos képzés a tánctudás bővítése mellett arra is kiváló alkalom volt, hogy újabb magyar kapcsolatok, barátságok szülessenek. A nap jó hangulatához az őszi napsütés is hozzájárult, no meg az a finom, közös ebéd, amit a képzés során elfogyasztottunk, így az energia-utánpótlás több szempontból is biztosítva volt. A fáradtságos munka mindig meghozza gyümölcsét, ám ezen a napon a jutalom nagyobb volt a megszokottnál. Nagy meglepetésünkre és örömünkre élő népzenére is gyakorolhattuk az elsajátított lépéseket, hiszen vendégünk volt a méltán népszerű Palatkai Banda Magyarpalatkáról. A táncházmozgalom egyik legkedveltebb és legismertebb vonós zenekara rendszeres meghívottja a müncheni táncházaknak. Immár hagyomány, hogy ősszel a bajor fővárosba látogatnak. Így összekötve a két eseményt, a tanfolyam megkoronázása után táncházzal folytatódott az este. A népi gyermekjátékok és táncok után a felnőttek kerültek sorra, palatkai tánclépésekkel ismerkedhettek meg azok is, akik első alkalommal jártak táncházban. Ugyanakkor az ilyen esték mindig kiváló lehetőséget nyújtanak a találkozásra, beszélgetésre. Köszönet a Palatkai Bandának a szívmelengető muzsikáért, és a szervezőknek, segítőknek az élményért, nem utolsósorban a finom ebédért.