Negyedik tanévet kezdett idén Amerika legfiatalabb magyar iskolája

/ Szabó Éva /
szabo.eva képe
Játszóklubként indult 2016-ban, 2019-ben pedig 66 beiratkozott diákkal kezdte meg az új tanévet a kaliforniai Walnut Creek Magyar Iskola.
együttszülő-gyerek foglalkozásokközépső csoportmagyar népi mondókák

A térségben évek óta működik magyar cserkészet és iskola, de sokak számára a több mint két órás autóút egyre nagyobb kihívást jelentett hétről hétre szülőknek, gyerekeknek egyaránt. Vállalkozó kedvű anyukák fogtak össze, kezdetben közös játékteret keresve gyermekeiknek, mígnem a következő tanévre nemcsak a gyereklétszám haladta meg egy játszószoba befogadókészségét, hanem az igény is nőtt, hogy a kisiskolások is csatlakozhassanak és magyar nyelvű képzésben részesüljenek, közös magyar nyelvű programokon vehessenek részt szüleikkel, barátaikkal együtt.

Az iskolához a magyar nyelv, történelem és kultúra iránt érdeklődő amerikai fiatalok is csatlakoztak az elmúlt két évben. Három év alatt igazi közösséggé forrott össze az amerikai diaszpóra legfiatalabb hétvégi magyar iskolájának csapata. A mindegyre felbukkanó nehézségek (megfelelő épület keresése, anyagi források előteremtése) nem szegték a kedvüket, hanem még összetartóbbá kovácsolták a csapatot. Az iskola igazgatója, Rachidi Mária szavait idézve: “A számunkra legfontosabbakról, a saját gyerekeinkről van szó és az anyanyelvünkről, a magyar nyelvről. Így, nem ismerünk lehetetlent!”

A Walnut Creek Magyar Iskola szép példája a nemzeti öntudatnak, az anyanyelv szeretetének, az összetartásnak, illetve a szülői felelősségnek és annak, hogy nem szabad elégedetten hátradőlni, mindennap tenni kell egy kicsit saját magunkért, de legfőképpen a következő generációért, magyarságunk megőrzéséért.