A Miniszterelnökség 2020. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra a déli félteke országaiba

A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 98/2015. (IV. 20) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint:

 

1. A Pályázat célja

A Magyar Diaszpóra Tanács 2018. évi Zárónyilatkozata üdvözli a Kőrösi Csoma Sándor Program (a továbbiakban: Program) folytatását, mely az elmúlt években segítette a diaszpórában élő magyar közösségek boldogulását. A Nemzeti Ügyek Kormánya elkötelezett az iránt, hogy az Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra tekintetében is megvalósítsa.

Célunk az, hogy kiépüljön és megerősödjön a külföldi magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a világ magyarságának nemzeti összetartozásbeli megerősödéséhez. A Program célja továbbá, hogy az ösztöndíjasok jelenléte és munkája által közvetlen támogatást tudjon biztosítani a külhoni magyarság diaszpóra közösségei számára. Az ösztöndíjasok munkája leginkább a külhoni magyarság identitás megőrzésében játszik fontos szerepet, mely többek között a magyar nyelv fejlesztésében, a hagyományőrzésben és a magyar kultúra megélésének támogatásában, valamint a Magyarországgal való kapcsolattartás ösztönzésében teljesedik ki. A Program további célja, hogy az ösztöndíjasok által a külhoni magyar közösségek számára egy folyamatos, mégis mindig megújuló, szakmai segítséget, valamint szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a közigazgatás nemzetpolitikai tevékenysége iránt elkötelezett szakember-utánpótlást biztosítson.

Ennek érdekében olyan, a magyar nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek pályázatait várjuk, akik segítenek e célok elérésében.

2. Értelmező rendelkezések

- pályázati szakasz: a Program azon időszaka, amelyben a pályázóknak lehetőségük van pályázataik benyújtására, amelynek során a pályázók meghallgatása történik, és sor kerül a nyertes pályázók személyének kiválasztására;

- magyarországi programszakasz: a Program azon időszaka, amikor a nyertes pályázó (a továbbiakban: Ösztöndíjas) Magyarországon teljesíti a szerződésből fakadó – a külföldi programszakaszt megelőző – felkészülési időszakot, mely magában foglalja az oktatási szakaszt is, valamint a külföldi programszakaszt követő, záró szakaszt, beszámolási kötelezettségét;

- oktatási szakasz: a magyarországi programszakasz azon – a külföldi programszakaszt megelőző – időszaka, amikor az Ösztöndíjas a külföldi programszakaszt megelőző, meghatározott tematika szerinti felkészítő oktatáson vesz részt, melynek célja a diaszpórával kapcsolatos ismeretanyag elsajátítása;

- külföldi programszakasz: a Program azon időszaka, melyben az Ösztöndíjas a célországban, a fogadószervezettel és a mentorral együttműködve végzi a Program célja szerinti tevékenységét;

- záró szakasz: a magyarországi programszakasz külföldi programszakaszt követő azon időszaka, melyben az Ösztöndíjas külföldi programszakasz alatt végzett tevékenységéről beszámol;

- mentor: az erre a feladatra kijelölt természetes személy, aki a külföldi programszakasz időtartama alatt az Ösztöndíjas munkáját koordinálja, segíti, felügyeli, értékeli;

- fogadószervezet: azon a nyugati diaszpórában található magyar szervezet (közösségek, kultúregyesületek, ifjúsági és gyermekfoglalkoztatást végző szervezetek, magyar házak, cserkészcsapatok, anyanyelvű vallásgyakorlást biztosító egyházközségek, stb.), amely szervezet keretében az Ösztöndíjas részt vesz a diaszpóra közösségeinek értékőrző munkájában, erősíti a diaszpóra tagjainak Magyarországhoz való kötődését és végzi a közösségépítő tevékenységét a külföldi programszakasz alatt.

- egyházi pályázó: a bevett egyház belső szabályában meghatározott, az egyházi jogi személy szolgálatában álló, egyházi szolgálatot sajátos egyházi szolgálati viszonyban, munkaviszonyban vagy egyéb jogviszonyban teljesítő természetes személy, hitoktató, teológus-hallgató.

3. A pályázat tárgya

A Program a diaszpóra magyarság magyar identitásának erősítése érdekében végzett ismeretátadási, oktatási, szervezési, hitéleti tevékenység ellátására nyújt (biztosít) ösztöndíjat legfeljebb 40 fő részére (amely létszámból legfeljebb 6 fő egyházi pályázó) a 2020. január hónap és 2020. december hónap között megvalósuló Program időtartama alatt.

A Program kezdete a pályázati felhívás hivatalos megjelenésének napja. A pályázati szakasz lezárását – azaz az Ösztöndíjasok kiválasztását – követően kerül pontosan, naptári nap szerint meghatározásra az Ösztöndíjasokkal létesítendő ösztöndíjas szerződéses jogviszony időtartamának kezdő és záró napja, amely a szerződésben kerül rögzítésre, egyéni jelleggel.

A Program 2020. év márciusától 2020. év november végéig tartó megvalósítási időszaka alatt az Ösztöndíjas legfeljebb 9 hónapig tartó időtartamban a külföldi magyar közösségeknél, a magyarországi programszakasz ideje alatt pedig Magyarországon tölti jogviszonyának idejét.

A magyarországi programszakasz két részből áll: egyrészt a 2020. március 1. és 2020. november 30. közötti külföldi programszakaszt megelőző, 2020. január - 2020. február közötti felkészülési időszakból, melynek részét képezi 2020 januárjában az oktatási szakasz; másrészt pedig a külföldi programszakaszt követő, záró szakaszból (2020. december hónap), mely tartalmazza a beszámolási időszakot is.

4. A pályázók köre

Pályázat benyújtására és az ösztöndíjprogramban való részvételre az jogosult, aki

  1. a pályázat benyújtásának időpontjában huszadik életévét betöltötte,
  2. büntetlen előéletű,
  3. magyar állampolgár,
  4. legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,
  5. közösségszervező, hagyományőrző egyéb közösségi tevékenységekben aktívan vesz részt,
  6. magas szintű angol nyelvtudással rendelkezik, valamint további előny a célország nyelvének legalább társalgási szintű ismerete
  7. vállalja, hogy az ösztöndíjas jogviszony magyarországi záró szakaszának idejére Magyarország területére visszatér és a Program záró konferenciáján részt vesz.

Az a pályázó, aki korábban a Kőrösi Csoma Sándor és/vagy Petőfi Sándor Programokon ösztöndíjasként részt vett, úgy az első nyertes pályázatát követő 5 éven belül a Programra legfeljebb még kettő alkalommal nyújthat be pályázatot és ugyanazon célország ismételten megjelölésre kerülhet.

5. A pályázat megvalósítási paraméterei

A pályázat benyújtása: 2019. október 15. napjától 2019. november 15. napjáig.

Interjú a pályázókkal: 2019. december 2. napjától 2019. december 6. napjáig. 

Külföldi programszakasz tervezett megvalósítási időszaka: 2020. március – 2020. november

  • A legfeljebb 9 hónapig tartó külföldi programszakasz ezen időtartamon belül valósul meg azzal, hogy a programszakasz kezdete 2020. március 1. napja. Az Ösztöndíjas ezen időpontig köteles megkezdeni a külföldi programszakaszt.
  • A 9 hónapig tartó külföldi programszakasz záró határideje 2020. november 30. napja, valamint a visszautazás legkésőbbi határideje 2020. december 10. napja.
  • Amennyiben az Ösztöndíjas 2020. március 1-jén nem tudja megkezdeni a külföldi programszakaszt, a késedelemmel arányosan csökkentésre kerül az ösztöndíj 9 hónapig tartó külföldi programszakaszának időtartama és a kifizetésre kerülő ösztöndíj összege. A külföldi programszakasz záró határideje ebben az esetben is legkésőbb 2020. november 30. napja, valamint a visszautazás legkésőbbi határideje 2020. december 10. napja.

Szerződés időtartama: a szerződés időtartamának kezdete megegyezik az oktatási szakasz első napjával, a szerződés időtartamának vége megegyezik a záró szakasz utolsó napjával.

Az Ösztöndíjasok a magyarországi programszakasz idején kötelező felkészítő oktatáson vesznek részt, amelyet követően a megjelölt ország magyar közösségében folytatják a pályázatban megjelölt tevékenységet. A felkészítő oktatás írásbeli szintfelméréssel zárul.

A kiutazás – és így a szerződés hatályban tartásának – feltétele, hogy az Ösztöndíjas a szükséges beutazási, tartózkodási engedélyeket a fogadó országtól megkapja. A magyarországi programszakasz időszakában az Ösztöndíjas vállalja, hogy a szerződésében meghatározott egyéb kötelezettségeinek (jelenléti kötelezettség, felkészítő oktatás ismeretanyagának elsajátítása, a célországba utazás feltételeinek biztosítása – különösen, de nem kizárólag a vízum, tartózkodási engedély beszerzése –, beszámolási kötelezettség stb.) saját felelősségére és költségére eleget tesz.  

A Program tervezett megvalósítási területei:

  • Latin-Amerika (Argentína, Brazília, Chile, Paraguay, Uruguay, Venezuela),
  • Dél-afrikai Köztársaság,
  • Ausztrália,
  • Új-Zéland.

6. A pályázat benyújtásának formája

A pályázat benyújtása elektronikus úton történik. A pályázati dokumentációt egy példányban kell benyújtani a Nemzeti Regiszter honlapján (www.nemzetiregiszter.hu), valamint a www.kulhonimagyarok.hu honlapról elérhető, online pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, valamint a 8. pontban megjelölt valamennyi melléklet csatolásával.

A benyújtás napja a pályázati dokumentáció elektronikus úton történő leadásnak a napja.

Kizárólag a 2019. november 15. 23:59-ig elektronikus úton benyújtott pályázatokat áll módunkban befogadni.

7. Az ösztöndíj összege

Az ösztöndíj összege az alábbiak szerint alakul: 

Magyarországi programszakaszokra (oktatási és záró szakasz): összesen bruttó 300.000,- Ft. A magyarországi programszakaszra járó ösztöndíj nem osztható meg az oktatási és záró szakasz között.

Külföldi programszakaszra: bruttó 600.000,- Ft/hó.

Az Ösztöndíjasok ösztöndíját a Miniszterelnökség havonta forintban átutalással teljesíti kizárólag forint alapú bankszámlaszámra. Készpénz, vagy egyéb fizetési mód teljesítésére nincs lehetőség.

Az ösztöndíjon felül a Miniszterelnökség semmilyen kiadást vagy költséget (pl. utazási, lakhatási, stb. költségek, az Ösztöndíjasnak az ösztöndíjas jogviszony tartalma alatt létesített egyéb jogviszonyból származó költsége, jövedelme) nem térít meg az Ösztöndíjasok részére. 

A Program megvalósításának pénzügyi fedezete a Miniszterelnökség költségvetésében rendelkezésre áll.

8. A pályázat formai követelményei

A pályázat benyújtása elektronikus formában történik az elektronikus pályázati felület hiánytalan kitöltésével, mely elérhető a www.nemzetiregiszter.hu oldalon vagy a  www.kulhonimagyarok.hu oldalon keresztül.

A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai szkennelt formában: 

  1. számítógéppel írt, strukturált szakmai önéletrajz;
  2. motivációs levél 1 oldal terjedelemben;
  3. közép- vagy felsőfokú végzettséget igazoló dokumentum, vagy folyamatban lévő felsőfokú tanulmányok esetén hallgatói jogviszony igazolása egyszerű másolatban;
  4. amennyiben a pályázó rendelkezik vele, úgy az angol, illetve a célország nyelvének ismeretét igazoló bizonyítvány és/vagy a nyelvismeret meglétének alátámasztására szolgáló egyéb dokumentum;
  5. a közösségi, hagyományőrző és/vagy egyházi tevékenységekben (pl. cserkészet, néptánc, magyar nyelvoktatás, énekkar stb.) való jártasságra, illetve egyéb kiemelt szaktudásra vonatkozó 2 db ajánlás és/vagy a magyar diaszpóra közösségi életének megszervezésére és szakmai ismereteinek fejlesztésére alkalmas szakmai tevékenység igazolására szolgáló 2 db ajánlás. Egyházi pályázó esetén kizárólag az – egyházi pályázó által végzett egyházi tevékenység helye szerint – illetékes püspök által kiállított ajánlás szükséges, amely igazolja, hogy az egyházi pályázó a magyar diaszpóra közösségi és hitéleti tevékenységének megszervezésére alkalmas;
  6. a pályázó egy évnél nem korábbi lejáratú útlevelének másolata vagy igazolás a folyamatban lévő útlevéligénylésről.

A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai közül semmilyen esetben nincs lehetőség hiánypótlásra.

9. A pályázat érvényessége

A pályázat érvénytelen, illetve annak azonnali elutasítására kerül sor, ha:

  1. a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
  2. a pályázó a pályázatot a felhívásban szereplő benyújtási határidőn túl nyújtotta be;
  3. a pályázó hiányosan nyújtotta be a 8. pontban felsorolt dokumentumokat;
  4. a pályázó a pályázatát nem a megfelelő internetes felületen keresztül nyújtotta be;
  5. a pályázó nem állt rendelkezésre a megadott időpontban és helyen a pályázati interjú során.

10. A pályázatok elbírálása

10.1. Tartalmi értékelés szempontjai

A pályázó megfelel a pályázati felhívásban megjelölt célnak és feltételeknek, ha a 8. pont e) alpontja szerinti ajánlásokkal igazoltan, motivációs levélben alátámasztja érdeklődését és feladatvállalását a diaszpóra magyar közösségek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése érdekében.

A pályázat értékelése az alábbi szempontok szerint zajlik:

  • elkötelezettség a külhoni magyar közösségek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése iránt,
  • magyar közösségben megvalósított hagyományőrző tevékenység,
  • magyar közösségben megvalósított közösségépítő tevékenység,
  • olyan tárgyi tudás, szakmai tapasztalat megléte, amely elősegíti a diaszpóra magyar közösségeinek szellemi gyarapodását.

A Korm. rendelet 3. § b) pontja alapján létrehozott kiválasztási bizottság (a továbbiakban: Bizottság) – a fent meghatározott szempontok figyelembevételével kiválasztott pályázót – egy alkalommal, interjú keretében hallgatja meg.

Az interjú során előre meghatározott és célzott kérdésekkel bizonyos, a közösségi és kulturális élet szervezésével, a megjelölt speciális tárgyi tudással, szakmai tapasztalattal kapcsolatos kompetencia meglététének vizsgálata zajlik.

1. A kiválasztás során a Bizottság az Ösztöndíjas részéről az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

  • motiváció;
  • felelősségtudat, megbízhatóság;
  • etikus magatartás;
  • alkalmazkodókészség, szabálykövetés, rugalmasság;
  • együttműködés;
  • problémamegoldás;
  • kommunikáció;
  • viselkedéskultúra.

2. A kiválasztás során történő általános és szakmai ismeretek vizsgálata:

  • közéleti tájékozottság, általános ismeretek mérése egy előzetesen összeállított kérdéslista szerint történik, mely alapján minden jelöltnek legalább 5 kérdés kerül feltevésre,
  • nemzetpolitikai témakörökben való jártasság, szakmai ismeretek vizsgálata.

Az interjúra történő felkészüléshez szükséges kérdéssor és dokumentumok elérhetőek a www.nemzetiregiszter.hu valamint a www.kulhonimagyarok.hu honlapon.

10.2. Döntés a pályázatokról

A Miniszterelnökség a döntésről minden pályázót az elektronikus pályázati felületen megjelölt elektronikus levélcímen legkésőbb 2019. december 13. napjáig értesít.

Az ösztöndíjas jogviszony létrejöttének feltétele, hogy a pályázó a célterületet elfogadja és arról a Miniszterelnökséget a 12. pontban szereplő elérhetőségen 2019. december 18. napjáig értesítse.

11. Szerződéskötés

Az Ösztöndíjasokkal a Miniszterelnökség köt szerződést. A létrejövő szerződés tartalmazza az Ösztöndíjas és a Miniszterelnökség jogviszonyára irányadó szabályokat, összhangban a jelen pályázati felhívással, a Korm. rendelettel, és a Programszabályzat a Kőrösi Csoma Sándor Program megvalósításához c. dokumentummal.

Sikeres pályázat esetén a szerződéskötés feltétele:

  1. a személyazonosító igazolvány egyszerű másolatának, vagy honosítási okirat egyszerű másolatának,
  2. a nyertes pályázó egy évnél nem korábbi lejáratú útlevele,
  3. 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványnak a benyújtása.

12. Elérhetőség

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az alábbi elérhetőségeken kérhet:

kcsp@me.gov.hu;
+36 (1) 896-0857
+36 (1) 795-7005